Isten szolgáit ne bátortalanítsák el könnyen a nehézségek és az ellenállás. A harmadik angyali üzenet hirdetői a rágalmak és hazugságok ellenére is bátran tartsanak ki helyükön, harcolják meg a hit nemes harcát és álljanak ellen az ellenségnek azzal a fegyverrel, amelyet Krisztus használt: "Meg van írva!" Abban a nagy válságban, amelyen nemsokára keresztülmennek, ugyanolyan szívbeli keménységgel, ugyanazzal a kegyetlen elszántsággal és engesztelhetetlen gyűlölettel találkoznak majd, mint annak idején Krisztus és az apostolok.

Mindenkinek, aki az utolsó időben a lelkiismeret előírása szerint akar szolgálni Istennek, bátorsággal, szilárdsággal, Isten- és igeismerettel kell bírnia, mert Isten hűségeseit üldözni fogják, szándékaikat kétségbe vonják, legjobb erőfeszítéseiket félremagyarázzák, és nevüket elvetik mint gonoszokét.

Sátán felhasználja megtévesztő erejét, hogy a szívet befolyásolja, az értelmet elhomályosítsa, a jót gonosznak és a gonoszt jónak tüntesse fel. Minél tisztább és erősebb Isten gyermekeinek hite, minél szilárdabb az elhatározásuk, hogy Istennek engedelmeskedjenek, annál buzgóbban szítja fel Sátán azok gyűlöletét, akik - miközben azt állítják, hogy igazak - lábbal tapossák Isten törvényét. A legerősebb bizalomra és hősies elhatározásra van szükség, hogy megőrizzék a hitet, amely egykor a szenteknek adatott (lásd: Júdás 3).

A kereszt hírnökei legyenek éberek, imádkozzanak, és menjenek előre hittel, bátran, mindig Jézus nevében munkálkodva. Bízzák magukat Vezetőjükre, mert komor idők következnek. Isten ítéletei vonulnak végig a világon, szerencsétlenségek követik egymást. Isten nemsokára felkel helyéről, hogy a Földet borzalmasan megrázza és a gonoszokat istentelenségükben megbüntesse. Akkor kezeskedik majd népéért és gondoskodó védelemben részesíti őket. Az örökkévalóság karjaival átölelve minden nyomorúságtól megóvja híveit.

Amikor elmúlt a várva várt idő 1844-ben, a testvérek egy nagy csoportja összejövetelt tartott. Mindnyájan nagyon szomorúak voltak a keserű csalódás miatt. Akkor egy férfi jött be, és így kiáltott: "Bátorság az Úrban, testvérek, bátorság az Úrban!" Ezt addig ismételte, míg minden arc felderült és minden hang Istent kezdte dicsőíteni.

Ma a Mester minden szolgájának ezt kiáltom: "Bátorság az Úrban!" 1844 óta hirdetem a korunknak szóló igazságot, és ez az igazság ma kedvesebb nekem, mint valaha is volt.

Néhányan mindig a kifogásolhatóra, elbátortalanítóra tekintenek, ezért csüggedés lesz úrrá rajtuk. Elfelejtik, hogy az egész menny arra vár, hogy a világ világosságává tegye őket és az Úr Jézus Krisztus a kimeríthetetlen tartalékforrás, ahonnan az emberek bátorságot és erőt meríthetnek. Nincs okunk a csüggedésre és a félénkségre. Sátán mindig keresztezni fogja ösvényünket. Arra törekszik, hogy árnyékával az Igazságosság Napjának fényét eltakarja előlünk. Azonban hitünknek keresztül kell hatolnia ezen az árnyékon.

Isten vidám munkatársakat hív, akik nem hajlandók elbátortalanodni és elcsüggedni az ellenállások miatt. Az Úr vezet bennünket, és bátran mehetünk előre abban a bizonyosságban, hogy Ő velünk lesz, mint a múltban, amikor erőtlenségben, de a Szentlélek erejével munkálkodtunk.

Angyalok szolgáltak Krisztusnak, azonban jelenlétük nem tette életét gondtalanná és mentessé a kísértésektől. Ő "megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt" (Zsid. 4:15). Elbátortalanodjanak-e a prédikátorok, ha a Mestertől rájuk bízott szolgálatot végezve nehézségek és támadások érik őket? Dobják el bizalmukat, mert munkájuknak nincs mindig olyan eredménye, mint ahogy kívánták? Az igazi szolgák nem fognak elcsüggedni, bármilyen fáradságosnak tűnik is az előttük álló munka. A fáradságtól való visszarettenés és a nehézségek miatti panasz Isten szolgáit gyengévé és alkalmatlanná teszi.

Ha a legelső sorban állók azt látják, hogy Sátán különös harcot indít ellenük, akkor felismerik, hogy Isten erejére van szükségük, és az Ő hatalma által munkálkodnak majd. A megnyert csaták miatt nem önmagukat magasztalják fel, hanem még inkább a Mindenhatóra támaszkodnak. Mély és forró hála hatja át szívüket Isten iránt, és boldogok lesznek a megpróbáltatásban, amely az ellenség kényszerítése által éri őket.

Ünnepélyes kiváltság és szent bizalom idejében élünk. Ha Isten szolgái hűségesen megőrzik a rájuk bízottakat, nagy jutalmuk lesz, amikor a Mester így szól: "Adj számot sáfárságodról." (Lk. 16:2) A komoly erőfeszítések, az önzetlen munka, a türelmes, kitartó fáradozások gazdagon meg lesznek jutalmazva. Jézus az ilyen szolgáknak mondja majd, hogy ezentúl nem szolgáinak, hanem barátainak nevezi őket (lásd: Jn. 15:15). Az Úr a munkát nem a nagysága szerint ítéli meg, hanem a hűség szerint, amellyel végezték. Nem az elért eredményeket mérlegeli, hanem az indítékokat, amelyek minket a munkára ösztönöztek. A jóságot és hűséget többre értékeli, mint bármi mást.

Kérem Krisztus evangéliumának hírnökeit, hogy soha ne bátortalanodjanak el, ne nézzék a legmegátalkodottabb bűnöst se úgy, mintha Isten kegyelme őt már nem érhetné el. A látszólag reménytelen is elfogadhatja még az igazságot szeretetből. Ő, aki az emberek szívét úgy vezeti, mint a folyók vizét, a legmegátalkodottabb és legönzőbb lelket is Krisztushoz vezetheti. Van-e valami, amit Isten ne tudna megtenni? "Beszédem - szól az Úr -, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem." (Ésa. 55:11)

Krisztus szolgái, akik új területekre mennek, gyakran érzik, hogy jobb segédeszközökre lenne szükségük. Úgy látszik, munkájukat akadályozza ezeknek az eszközöknek a hiánya, azonban ne veszítsék el hitüket és bátorságukat. Gyakran kényszerhelyzetben vannak korlátozott pénzeszközeik miatt. Olykor úgy látszik, nem tudnak tovább előremenni. Ha azonban hitben imádkoznak és dolgoznak, akkor Isten nem hagyja őket magukra, hanem segítséget küld nekik a munkához. Lehet, hogy nehézségek állnak elő és Krisztus szolgái azt kérdezik majd maguktól, hogyan végezzék el azt, amit tenniük kell. Ilyenkor a jövőt nagyon sötétnek látják. Azonban Isten elé tárhatják ígéreteit, és köszönjék meg Neki ezeket. Azután megnyílik az út előttük a kötelességteljesítés órájában.

Amikor Pál a hittestvéreket megpillantotta, hálákat adván Istennek, bátorságot vőn" - jelenti Lukács. Kevesen tudják csak felfogni e szavak mély jelentőségét. A könnyező, részvétteljes hívők között, akik nem szégyellték béklyóit, az apostol fennhangon dicsőítette Istent. A bánatfelhő, amely korábban lelkére nehezedett, immár eloszlott. Keresztényi élete ugyan nem volt egyéb a bántalmazások, szenvedések és csalódások sorozatánál, de ebben az órában bőséges jutalmat vett. Bátrabban és vidámabb szívvel folytatta útját. Nem panaszkodott többé a múltról, és nem félt a jövőtől. Bilincsek és nyomorúság várt rá, jól tudta - de azt is tudta, hogy sokkal borzalmasabb rabságból szabadított meg lelkeket, és örült Krisztusért viselt szenvedéseinek." (Az apostolok története, Rómában c. fejezet, 311. o.)