Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Evangelizálás (EV)

Eredményes És Hatásos Módszerek

Munkánkat módszereink alapján ítélik meg. — Munkánk jellegzetességét és fontosságát a szerint ítélik meg, ahogyan azt a nyilvánosság elé tárjuk. Ha ezek a törekvések annyira korlátoltak, akkor azt a benyomást keltik, hogy az általunk képviselt üzenet figyelemre sem méltó (Historical Sketches, 1886, 200. o.).

Józan módszerek. — Valóban szükséges és helyes, hogy az előadások hirdetésére pénzt költsünk, de értelmesen s józanul vigyük előbbre a művet. Azonban tudnunk kell, hogy minden egyes munkás ereje nem a külső eszközökben, hanem az Istenbe vetett bizalomban rejlik, komoly imákban, Igéje iránti engedelmességben (Testimonies, 9., 1909, 110. o.).

Készítsünk terveket, hogyan közelíthetjük meg az embereket. — Világos gondolkodású munkások kellenek, akik módszereket dolgoznak ki az emberek megközelítésére. Valamit tennünk kel, hogy ledöntsük az előítéletet, amit a világ táplál az igazsággal szemben (Letter, 1901, 152.).

Cikkeket világi lapokba. — Előfordul, hogy emberek félremagyarázzák az általunk vallott hittételeket, s a magukét bibliai igazságoknak tüntetik fel. Szükséges, hogy bölcs terveket készítsünk, cikkeket jelentessünk meg világi lapokban, mert ez felébreszti a lelkeket, és így felismerik az igazságot. Isten támaszt embereket, akik képesek arra, hogy „minden vizek mellett vessenek”. Isten fontos igazságok tekintetében nagy világosságot adott, amelyet a világ elé kell tárnunk (Letter, 1875, 1.).

Hogyan hirdessük az üzenetet az üzletembereknek? — Isten nagy érdeklődéssel tekint a világra. Felismeri az emberek képességeit a szolgálatra. Végigtekintve a századokon, látta munkásait, férfiakat és nőket egyaránt, s útjukat előkészítette, mondván: „Elküldöm hírnökeimet hozzájuk, s majd nagy világosságot látnak a sötétségben fényleni. Krisztus szolgálatára késztetve felhasználják képességeiket nevem dicsőségére. Hozzálátnak, hogy munkálkodjanak országomért, buzgón és odaadóan. Fáradozásaik eredményeképpen az igazságot százak hallhatják majd, éspedig a leghatásosabb módon. A lelkileg vakok látni fognak, és felismerik üdvözítő munkám.”

Az igazság annyira az előtérbe kerül, hogy még a rohanó ember is felismerheti. Eszközök állnak majd rendelkezésünkre, hogy az emberekhez közelebb jussunk. Ebben a műben alkalmazott módszerek különböznek majd az eddigiektől, a múltban használtaktól, de senki se állja útját bírálata által (Review and Herald, 1902. IX. 30.).

A sajtó felhasználása. — Józan megítéléssel minden eszközt fel kell használnunk, hogy a világosságot az emberekhez eljuttassuk. Használjátok fel a sajtót és a hirdetés minden módját, amely munkánkra a figyelmet felhívja… Tekintsétek ezt lényegesnek. Ugyanis minden utcasarkon láthatók plakátok és jegyzetek, amelyek felhívják a figyelmet különböző eseményekre, amelyek pedig igen kifogásolhatók. Vajon azok, akik az élet világosságával bírnak, megelégedjenek-egyenge, lankadó igyekezettel, amikor a tömegek figyelmét az igazságra felhívják?

Az érdeklődőket a népszerű egyházak lelkészei félrevezetik, és álbölcseletekkel kábítják. Azok pedig képtelenek az igazságot felismerni. Az élőszóval hirdetett igazságot a lehetőségekhez mérten, tömör, szerkesztett formában ki kell adnunk, és széles körben terjesztenünk kell. Amennyire a gyakorlatban megvalósítható, az előadások folyamán elhangzott fontos vitapontokat a napilapokban meg kell jelentetnünk. Így az igazság, amit csak korlátozott hallgatóság előtt tártunk fel, tömegekhez is eljuthat. Ahol pedig az igazságot félremagyarázzák, ott a népnek alkalma lesz pontosan értesülni arról, amit az igehirdető kijelentett.

Helyezd a gyertyát a gyertyatartóba, hogy fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Minthogy Isten az igazságot ránk bízta, el kell juttatnunk másoknak, hogy az őszinte szívűek felismerjék és örvendezzenek fényes sugarainak (Testimonies, 6., 1900, 36–37. o.).

Kerüld az izgalmat és a riadalmat. — Nem volt kedvező a benyomásom előadásaid megdöbbentő megjegyzéseiből. Fanatizmus csendült ki belőle… Ne szövegezz jelentéseket, hogy riadalmat keltsenek. Amikor az Úr arra készül, hogy a bűnös városokat fokozottabban megintse, erről népét tudatni fogja. Ez azonban csak akkor fog bekövetkezni, miután ezek a bűnös városok hallhatták az örök élet Igéit és elfogadhatták volna.

Feladatunk, hogy az Írás szavaival megvilágítsuk és neveljük az embereket. Éppen ajtók nyílnak az igazság befogadására. Használjátok ki az alkalmat, hogy közel kerüljetek azokhoz, akik az igazságot eddig nem hallhatták. Magyarázzátok az igazságot, ahogyan Krisztus is tette, szimbólumok és példázatok által… X. testvér hatásos eljárása, ahogyan képekkel és térképekkel megkapóan tárja fel az igazságot, igen jó és követendő. Szóljanak ezek a dolgok az emberekhez, érzékeikhez. Ne engedj meg semmit, ami fanatizmusra vallana. Sátán munkálkodik ezen a területen, mert így akar követőket vonzani magához olyan előadásokkal, amelyek, ha lehet, félrevezetnék még a választottakat is (Letter, 1902, 17.).

Riasztó figyelmeztetések. — Riasztó jelentések akadályozzák munkánk haladását (Review and Herald, 1906. VII. 5.).

Imádkozni fogunk érted és a New Yorkban folyó munkádért. Azonban kérlek, vond vissza előadásaidról szóló megdöbbentő jegyzeteidet. Ha New Yorkban fanatizmus hulláma söpörne végig, most Sátán befolyásolná az embereket, mégpedig olyasvalamire, amivel közületek senki sem tudna szembeszállni. Pillanatnyilag nem izgalmakra van szükségünk, hanem nyugodt, állhatatos, odaszentelt törekvésre, melynek célja a nép nevelése (Letter, 1902, 17.).

LOADING...
Fejezetek
  • Az Üzenet Hirdetése
  • Az Evangélium Örökké Növekvő Befolyása
  • Evangelizáló Munkásokra Van Szükség
  • A Közelgő Végzet Árnyékában
  • Növekvő Nehézségek
  • Felhívás Gyors Munkára
  • Az Evangelizálás Rendkívüli Alkalmai
  • Mire Van Szükség A Nagyvárosokban?
  • A Világvárosok Evangelizálásának Problémái
  • A Bőséges Aratás Ígérete
  • A Főutak És Mellékutak
  • Vidéki Munkások
  • Kövessük A Legnagyobb Evangélistát!
  • Az Evangelizálás Tervezése
  • Hitben Lépjünk Előre!
  • A Legmagasabb Rendű Evangelizálás
  • Az Evangélista És Munkatársai
  • A Kettesével Végzett Munka Előnyei
  • Az Evangelizálás Helye
  • Városon Kívüli Központok
  • Kerületi És Külvárosi Előadások
  • Tervek Készítése Az Állandó Munkához
  • Pénzügyek És Költségvetés
  • Üzleti Ügyvitel
  • Módszerek És Szervezés
  • Az Evangelizáló Csoport
  • Az Imával Támogatott Tanácskozás Fontossága
  • Egység A Különbözőségekben
  • Több Szem Többet Lát
  • Iskolák Létesítése
  • A Gyülekezet Felébresztése És Újjászervezése A Szolgálatra
  • A Lelkipásztor És Az Evangélista
  • Figyelmeztetés A Túlszervezés Ellen
  • Időszerű Üzenetünk
  • A Hallgatóság Figyelmének Felkeltése
  • Eredményes És Hatásos Módszerek
  • Az Evangélista A Nyilvánosság Előtt
  • Kerüld A Külsőségeket És A Feltűnést
  • A Megfelelő Közeledés
  • Viselkedés A Szószéken
  • Érdeklődést Keltő Sajátosságok
  • Érdeklődők És Fórumok
  • Hogyan Ismerkedjünk Meg A Körülöttünk Élőkkel?
  • Nyomtatott Prédikációk És Irodalom
  • Viták
  • A Mennyei Üzenet Továbbadásának Módja
  • Evangelizáló Istentisztelet
  • Üzenetünk Középpontja: Krisztus
  • A Figyelmet Felkeltő, Profetikus Prédikáció
  • A Hallgatóság Ismereteit És Összetételét Figyelembe Véve Hirdessük Az Üzenetet
  • Az Igazság Tanításának Segédeszközei
  • Anekdotázás És Tréfálkozás
  • Helytelen Bizonyítékok, Emberi Mértékek
  • Jézus Visszajövetelének Örömüzenete
  • A Szentély Igazsága
  • A Törvény És A Szombat Hirdetése
  • A Szombat Megünneplése
  • Igehirdetés A Halottak Állapotáról
  • A Keresztény Sáfárság Üzenete
  • A Prófétaság Lelki Ajándékának Feltárása
  • Egészségügyi Oktatás És Keresztény Életre Nevelés
  • Emlékoszlopok
  • Igehirdetés A Végső Döntés Érdekében
  • Felhívások Az Oltár Mellől
  • Segítsük Megtérésre Az Embereket
  • Az Érdeklődők Begyűjtése
  • Módszerek A Végleges Döntések Érdekében
  • Előítélet És Ellenállás
  • Keresztség És Gyülekezeti Tagság
  • Alaposan Végzett Munka
  • Az Előadás-Sorozatok Időtartama És Befejezése
  • Az Előadások Eredményessége
  • Nyomon Követő Módszer
  • Új Tagok Felvétele A Gyülekezetbe
  • Evangelizáló Pásztorkodás
  • Az Új Tagok Iránti Felelősségünk
  • Segítsük Új Testvéreinket A Lélekmentés Szolgálatában
  • Új Tagok Védelme A Tévedések És A Fanatizmus Ellen
  • A Visszaesők Megkeresése, Megnyerése
  • Imaházak Építése
  • Induljunk Új Területekre!
  • New York
  • Boston And New England
  • Dél És Kelet Nagyvárosai
  • Cities Of The Central States
  • The Western Cities
  • Hangozzék Az Üzenet Európában!
  • Anglia És Városai
  • Észak-Európa Nagyvárosai
  • Dél-Európában
  • Munkálkodás  Ausztráliai Városokban
  • A Személyes Munka Fontossága
  • Látogatás Házról Házra
  • Családok Megnyerése
  • Evangéliumi Látogatás
  • A Lelkészek Tartsanak Bibliaórákat
  • A Személyes Munka Művészete
  • Az Előítéletek Leküzdése
  • Munka Az Idősebbekért
  • Ellen G. White Tapasztalatai És Módszerei A Személyes Munkában
  • Cél: A Biblia Tanítása
  • Személyes Munka, Bölcs Tanácsadók
  • Keressük Az Elveszetteket
  • Nők Az Evangelizálás Munkájában
  • Isten Egyaránt Hív Férfiakat És Nőket
  • Az Evangéliumi Lelkigondozó
  • Milyen Munkát Végezzenek A Nők?
  • Nevelés És Iskola
  • Bibliaoktatók Képzése
  • A Bibliamunka
  • A Legnagyobb Tanító Példája
  • A Bibliamunka Eredményei
  • A Nők Is Megfelelő Fizetést Érdemelnek
  • Figyelmeztetés Bibliaoktatók Számára
  • Az Énekszolgálat
  • A Zene Az Evangelizálásban
  • Éneklő Evangélisták
  • Hangsúly A Gyülekezeti Éneklésben
  • Zenei Szolgálattevők
  • Időszerű Intések
  • Útkészítő Munka
  • Az Orvosi Evangelizáló Munka Céljai
  • Hogyan Viszonyuljunk Az Evangéliumhirdetés Szolgálatához?
  • Egyszerű Módszerek
  • Üzenet A Dohányzás Ellen És A Mértékletes Életmódért
  • Orvosi Misszió A Nagyvárosokban
  • Evangelizálás Az Intézményeinkben
  • Krisztusnak Szentelt Életû Orvosok És Ápolók
  • Tartsunk Egyensúlyt
  • Mindenkiért Dolgoznunk Kell
  • Gazdag És Befolyásos Emberek
  • Más Felekezetek Lelkészei
  • Munka A Középosztályért
  • Az Elesett Emberiségért Végzendő Munka
  • A Közöttünk Élő Idegenek
  • Közeledés A Katolikusokhoz
  • Megtérők A Zsidóságból
  • Gyermekevangelizáció
  • A Turistaközpontok
  • Utcai Gyülekezések
  • Sátán Hamis Tantételei
  • A Csodák Nem Bizonyítékok
  • Álmegszentelődés És Álszentség
  • Panteista És Spiritiszta Elméletek
  • A Spiritizmus Különböző Formái
  • Fanatizmus És Szélsőségek
  • Az Istenség Félremagyarázása
  • Titkos Társaságok
  • Harc A Téves Tanítások Ellen
  • A Szolgálat Lelkülete
  • Műveltség És Szívélyesség
  • Szorgalmasan Végezzük A Munkánkat!
  • Összpontosítsuk Erőnket A Fő Feladatra
  • Egészség És Egészségügyi Elvek
  • Az Evangélium Szolgájának Beszéde, Hangja
  • Az Evangélista Megjelenése
  • Az Evangélista Felesége
  • Magas Erkölcsi Színvonal Fenntartása
  • A Próbaév
  • Elhívás Az Evangélium Szolgálatára– A Munkások Áthelyezése
  • Amikor A Hangos Kiáltás Elhangzik
  • A Késedelem Oka
  • Erő A Munka Befejezéséhez
  • Itt Az Idő, Hogy Cselekedjünk!
  • Gyors, Diadalmas Befejezés