Tanítsd az alapvető igazságokat. — Akik prédikátorokként akarnak tevékenykedni, legyenek jól megalapozva az igazságban, mielőtt felhatalmazást kapnak, hogy a területeken másokat tanítsanak. A tiszta, hamisítatlan igazságot kell feltárnunk az embereknek. A harmadik angyal üzenete a próbára tevő üzenet az emberek számára. Sátán rábírt embereket, hogy helytelen mértékeket alkalmazzanak, hogy így elhomályosítsák, értéktelenné, hatástalanná tegyék az igazság üzenetét.

Isten parancsolatai, amelyeket majdnem egyetemlegesen érvénytelenítettek, képezik napjaink próbakövét, szívet vizsgáló igazságát. Elérkezik az ideje, amikor Isten imádóit ez a jel különbözeti meg. Felismerik majd őket mint Isten szolgáit, a menny iránt tanúsított alattvalói hűségük e jele által. Azonban minden emberi elgondolás, amelyet mérceként alkalmaznak, eltereli a figyelmet a nagy és fontos hittételektől, a jelenvaló igazságról.

Sátán közénk hozza azokat, akiket szélsőséges gondolkodás jellemez, szűk látókörű embereket, akik élesen bírálgatnak, makacsul ragaszkodnak saját fogalmaikhoz, hogy mit is jelent az igazság. Követelőzőek lesznek, szigorú kötelességeket erőszakolnak másokra, kevésbé fontos dolgokban szőrszálhasogatásig kardoskodnak, míg a törvény súlyosabb kívánalmait elhanyagolják, az ítéletet, az igazságszolgáltatást, az irgalmasságot és Isten szeretetét. Miattuk minden szombattartót vakbuzgónak, farizeusnak és fanatikusnak fognak nyilvánítani. Az igazság művét az ilyen munkások miatt említésre vagy figyelemre méltónak sem tartják.

Isten különleges feladattal bíz meg tapasztalt embereket: az Úr ügyét kell őrizniük. Vigyázzanak, hogy Isten művét ne bízzák olyan emberekre, akik saját ítélkezésüket akarják érvényre juttatni, tetszésük szerint prédikálnak, és úgy érzik, senkinek nem tartoznak felelősséggel tanításukért vagy munkájukért. Ha ezt a lelkületet egyszer is érvényesülni engedjük, akkor sosem végezhetünk harmonikus munkát, nem leszünk egységesek, a mű sincs biztonságban, és Isten ügye nem növekedhet megfelelően. Lesznek hamis tanítók, gonosz munkások, akik tévedéseket csempésznek be, lelkeket vonnak el az igazságtól. De Krisztus azért imádkozott, hogy követői legyenek egyek, miként Ő és az Atya egy. Akik ennek megvalósulásáért imádkoznak, szüntessék meg a széthúzás legcsekélyebb jelét is, törekedjenek a testvérek között az egység és a szeretet lelkületének ápolására (Review and Herald, 1888. V. 29.).

Kis mesék – szalmaszálat sem érnek. — Felhívásaink ne azokhoz szóljanak, akik már többször hallották, elfogadták és megértik az igazságot. Az előadó ne gondolja, hogy mindig valami eredetit kell mondania, kis meséket, amelyeket Istentől eredőnek tüntetne fel, amelyek pedig szalmaszálat sem érnek, és Sátántól erednek, hogy a gondolatokat elterelje az Isten által adott valódi próbakövektől (General Conference Bulletin, 1901. IV. 16.)!

Új és idegen emberi mértékek. — Senki se ferdítse el az igazságot azzal, hogy az Igére misztikus értelmezést erőszakol. Így egyesek abban a veszélyben forognak, hogy Isten igazságát hazugsággá változtatják. Vannak, akiknek a Szentlélek érintésére van szükségük. Akkor majd az időszerű üzenet válik életük súlypontjává. Nem emberekhez mérik majd magukat, s nem kutatnak valami új, valami különös után. Időszerű próbakövünk: a negyedik parancsolat szombatja, és mindaz, ami ezzel a nagy emlékünneppel kapcsolatos. Ezt tárjuk az emberek elé (Manuscript, é. n., 111.).

Bibliai elvek és  emberi vélekedések. — Isten műve hatalmas alkotás. Bölcs emberekre van szükség, akik a bibliai elveket elegyítetlenül, tisztán megőrzik a világias elképzelésektől és kijelentésektől. Minden egyes munkásnak próbát kell kiállnia. Pál beszél azokról, akik a fundamentumra fát, ocsút, pelyvát helyeznek. Ez vonatkozik azokra, akik igazságnak mondják azt, ami nem igazság, hanem saját vélekedésük és tákolmányuk. Ha ezek a lelkek megmenekülnek, csak mint a tűzből kikapott üszök menthetők meg, ugyanis lelkiismeretük szerint arra gondoltak, hogy az igével összhangban munkálkodnak.

A mű, amely tiszta, emelkedett és nemes lehetett volna, összevegyült az emberek által becsempészett tévedésekkel. Így esett folt az igazság szépségén. Semmi sem maradhat foltmentes, ha önzés keveredik bele. Ha tévedések vegyülnek Isten tervébe, akkor aminek tisztán és világosan kellene a világ előtt állnia, gyakorlati kihatásában az egymással ütköző elvek zagyvaléka lesz (Letter, 1901, 3.).

Hirdesd az Igét. — Üzenetem van fiatal emberek számára, akik az igazságot tanították: Hirdessétek az Igét! Lehet elmétek igen leleményes. Lehettek szakértők, mint a zsidó tanítók, akik új elméleteket eszeltek ki, de akikről Krisztus azt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mt 15:9). A nép elé vélekedéseket, hagyományokat, mindenféle meséket tártak. A formaságok és a szertartások, amelyeket megköveteltek, lehetetlenné tették a nép számára, hogy felismerjék, vajon Isten Igéjét követik-e, vagy emberek által alkotott hagyományokat.

Sátán ujjong, ha így összezavarhatja emberek gondolatait. Lelkészeink ne tanítsák saját véleményüket. Kutassák komolyan az Írásokat, annak ünnepélyes tudatában, hogy ha hittételekként tanítanak olyan dolgokat, amelyeket Isten Igéje nem tartalmaz, akkor rájuk is vonatkozik a Jelenések könyve utolsó fejezetének ítélete.

Akiket kísértések környékeznek, hogy képzelt, elvont tantételekkel foglalkozzanak, ássanak mélyre a mennyei igazságok tárnáiba, s szerezzék meg azokat a kincseket, melyek tulajdonosaiknak örök életet jelentenek. Drága kincseket szerezhetnek azok, akik Isten Igéjét komolyan tanulmányozzák, mert mennyei angyalok irányítják kutatásukat (Manuscript, é. n., 111.).

Emberi elgondolások. — Ha emberi szálak kerülnek a szövetbe, ha saját elgondolások szerint alakítjuk a mennyei szövetet, az Úr nem siet. Addig vár, amíg lemondunk saját találmányainkról, s elfogadjuk az Ő útját és akaratát (Manuscript, 1901, 181.).

Akiket lefoglalnak az élet dolgai. — Milyen sokan nemes munkát végezhetnének az önmegtagadás és önfeláldozás területén, akiket az élet kicsinyességei foglalnak le; vakok és csak az orrukig látnak. A bolhából elefántot csinálnak, viszont nem veszik észre az igazán fontos dolgokat. Sekélyes patakokká váltak, mert nem juttatják el másokhoz az élet vizét (Manuscript, 1898, 173.).

Az üzenetet veszélyeztetik a monomániás emberek. — X. gyülekezetben értékes, tehetséges emberek voltak, de Isten mindaddig nem használhatta fel ezeket a testvéreket, amíg meg nem tértek. Voltak, akik olyan képességekkel rendelkeztek, hogy segítsenek a gyülekezet munkájában, de először saját szívükben kellett rendet teremteniük.Néhányan téves bizonyítékokat hoztak be, és saját eszméiket és elgondolásaikat állították mértékül; csekély fontosságú dolgokat felnagyítottak, amelyeket a keresztény közösség próbaköveinek állítottak, s másokra nehéz terheket róttak. Így lopódzott be a gyülekezetbe a bírálgatás, a hibakeresés és a széthúzás lelkülete, ami a gyülekezet ártalmára vált. A hitetlenek pedig olyan benyomást nyertek, hogy a szombattartó adventisták fanatikusokból és szélsőségesekből állnak, s hogy éppen sajátságos hitük miatt barátságtalan, udvariatlan és valóban keresztényietlen jelleműek. Így gátolta néhány szélsőséges az igazság munkáját az emberek szívében.

Néhányan a ruházkodás ügyét tartották a legfontosabbnak, bírálgatták mások ruházatát, s készen álltak mindenkit kárhoztatni, akik eszméiket nem osztották mindenben. Néhányan fényképeket, képeket kárhoztattak, állítván, hogy a második parancsolatba ütköznek, s hogy minden ilyesmit meg kell semmisíteni.

Ezek a monomániás emberek csak egyet látnak: hogy azt erőltessék, arról beszéljenek, ami éppen gondolataikat foglalkoztatja. Évekkel ezelőtt szintén szembekerültünk ezzel a lelkülettel és munkával. Emberek álltak fel, és azt állították, olyan üzenetet kaptak, hogy kárhoztassák a képek használatát, követelvén, hogy minden képmást semmisítsenek meg. Annyira mentek, hogy még a rajzokkal vagy képekkel díszített órákat is elítélték.

Néhányan egy helyen addig jutottak, hogy a birtokukban lévő képeket mind elégették, sőt még barátaik fényképeit is. Noha ezekkel a fanatikus mozgalmakkal nem rokonszenveztünk, mégis azt ajánlottuk azoknak, akik képeiket elégették, hogy ne verjék magukat költségekbe a képek újabb beszerzésével. Ha lelkiismeretük szerint jártak el, hagyják a dolgot annyiban, hagyják nyugvópontra jutni. Azonban ne követeljék meg másoktól, hogy hozzájuk hasonlóan cselekedjenek. Ne akarjanak testvéreik lelkiismeretévé válni (Historical Sketches, 1886, 211–212. o.).