A fiatalok nagy része nem határozta el, hogy Istent szolgálja. Minden kis árnyékban elbotlanak és nincs kitartásuk. Nem növekednek a kegyelemben. Bár látszólag megtartják Isten parancsolatait, nem rendelik alá magukat Isten törvényének, mert nem is tehetik. Érzéki szívüknek kell előbb megváltoznia. Látniuk kell, hogy az életszentségben mennyi szépség van. Ha ezt megértik, akkor vágyódni fognak utána, miként a szarvas a folyóvizekre, szeretni fogják Istent és törvényét, s Krisztus igája könnyűvé lesz számukra.

Kedves fiatal barátom! Ha lépteidet az Úr irányítja, nem várhatod el, hogy ösvényed a külső béke és jólét útja legyen. Az örök életre vezető út nem a könnyű út, s időnként sötét és göröngyös is lehet. De neked szól Isten ígérete, hogy örökkévaló karjai átölelnek s megőriznek minden gonosztól. Isten azt akarja, hogy komolyan éld hitedet, tanulj meg Őbenne bízni mind a sötét, mind a napfényes utakon.

Krisztus követőjének szívében hitnek kell lakoznia, mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. A hit ragadja meg az örök Segítő karját, hit által dobban egy ütemben a megújult szív Krisztus szívével.

A fészkébe igyekvő sast a vihar gyakran visszaveri a szűk hegyszorosba. Sötét felhők ereszkednek alá és elzárják útját a napsütéses magaslatok elől, ahol fészke várja. A sas egy ideig vadul küzd, csapkod erős szárnyaival ide-oda, mintha a sűrű felhőket akarná elűzni. Hiábavaló küzdelmében, útját keresve, vad vijjogásával felkelti a hegyek gerléit. Végül is beleveti magát a sötétségbe, s pillanatok múlva éles győzelmi kiáltása hangzik, amikor felérkezett a derűs, napfényes magasságba. Legyűrte a vihart és a sötétséget, körötte fénylik az égbolt. Boldogan, elégedetten telepszik le a sziklaszirten. A világosságot csak a sötétségen át érhette el. Küzdelembe került, de vágya teljesült, s ez a jutalma.

Krisztus követői is csak ezt az utat járhatják. Élő, erős hitünknek át kell törnie a felhőket, amelyek vastag fal gyanánt választanak el a mennyei világosságtól. Fel kell jutnunk a hit magaslataira, ahol békesség honol és Szentlélek általi öröm.

Figyelted-e már valaha a héja és a galamb harcát? A galambnak ösztöne azt súgja, hogy a héja csak akkor ragadhatja el, ha föléje szállhat. A galamb úgy vívja küzdelmét, hogy mindig feljebb és feljebb törekszik a kék ég végtelenjében, bár a héja is azon van, hogy a galamb fölé kerüljön. A galamb mindaddig biztonságban van, amíg fölfelé ívelését semmi sem akadályozza, nem vonzza vissza a föld felé, de ha csak egyszer is meginog a röpte s alább száll, az éber ellenség azonnal lecsap áldozatára. Újból és újból lélegzet-visszafojtva figyeltük ezt a küzdelmet, s minden részvétünk a kicsiny galambot kísérte. Mennyire szomorkodtunk volna, ha azt látjuk, hogy galambunk áldozatul, zsákmányul esett a kegyetlen héjának!

Előttünk a harc – egész életünkön át tartó küzdelem Sátánnal és csábító kísértéseivel. Az ellenség minden érvet, minden csalást felhasznál, hogy a lélekben zavart keltsen – így, ha el akarjuk nyerni az élet koronáját, komolyan, kitartóan kell küzdenünk. Nem szabad levetnünk fegyverzetünket mindaddig, s nem szabad a csatateret elhagynunk, míg ki nem vívtuk a győzelmet és Megváltónkban örvendhetünk. Mindaddig, míg tekintetünket hitünk szerzőjére és bevégzőjére irányítjuk, biztonságban vagyunk. De „az odafelvalókat” kell szeretnünk, nem a földieket. A hit szárnyain kell mind magasabbra és magasabbra emelkednünk Krisztus kegyelmében. Naponként kell elmélkednünk felmérhetetlen jóságán, és egyre inkább hasonlóvá kell válnunk Őhozzá. Ha a mennyel ilyen közösségben élünk, Sátán hiába veti ki ránk a hálóját.