Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Üzenet az ifjúságnak (ÜI)

A Keresztényi Élet Szépségei

Szeretném, ha a keresztényi élet szépségeit érzékeltetni tudnám, mert ennek kezdete jelenti az élet hajnalhasadását. A keresztény a természet és Isten törvényei által vezettetve, állandóan előre és fölfelé halad, naponta közeledik mennyei otthonához, ahol vár rá az élet koronája és új neve, „amelyet senki nem tud, csak az, aki kapja”. A keresztény élete egyre boldogabb, szentebb és hasznosabb. Minden egyes év eredménye túlszárnyalja az előzőét.

Isten létrát nyújt az ifjúságnak a fölemelkedésre, s ez a létra a földtől az égig ér. Felette Isten áll, s minden fokát megvilágítja dicsőségének fénye. Isten őrködik a létrán fölfelé törekvők felett, mindig készen állva a segítségre, ha kezük gyengülne és léptük ingadozna. Hangozzék ez mindenkor boldogítóan, hogy aki kitartóan kapaszkodik fölfelé ezen a létrán, biztosan bejuthat a mennyei városba.

Sátán a fiatalokat sok mindenben megkísérti. Lelkükért élethalálharcot vív velük, s mindent megpróbál, hogy elcsábítsa és tönkretegye őket. De Isten nem hagyja magukra a fiatal embereket, hogy a kísértő ellen egyedül küzdjenek. Ott áll mellettük mindenható Segítőjük.

Ellenségüknél sokkal erősebb ezen a világon az, aki mindenben ellenállt és legyőzte Sátánt és mindazt a kísértést, amely napjaink ifjúságát érheti. Jézus Krisztus a fiatalok legidősebb fivére. Gyengéden érdeklődik irántuk, mindig gondot visel róluk, s örvend, ha tetszését keresik. Ha imádkoznak, imáikat sajátjával együtt ajánlja fel Istennek kedves áldozatul. Krisztus erejével az ifjúság elviselheti az élet kemény harcait, mint a kereszt katonái. Krisztusban megerősödve képesek lesznek magas eszmények elérésére. Győzelmük záloga a Golgota keresztje.

Csak annak a kamatát várja, amivel az ember rendelkezik – amije nincs, arról nem kell számot adnia. Tedd meg a tőled telhető legjobbat, és Isten elfogadja igyekezetedet. Végezd el a rád váró kötelességet, végezd hűségesen, s a Mester elfogadja tőled. Ne hanyagold el kötelességeidet abbeli kívánságod miatt, hogy valami nagyobbat tégy.

Figyeld meg, vajon elmulasztod-e a titkos imát és Isten igéjének tanulmányozását? E kettő képezi fegyverzetedet ellenségeddel szemben, aki a menny felé vezető utadra akadályokat próbál gördíteni. Ha egyetlenegyszer is elhanyagolod az imát és a Biblia tanulmányozását, akkor előkészíted az utat a további hanyatláshoz. A Szentlélek ellen tanúsított első ellenállás utat nyit a további ellenállásnak, így keményedik a szív és a lelkiismeret.

Azonban ha ellenállunk a kísértéseknek, ez megkönnyíti további ellenállásunkat. Minden önfeláldozás megkönnyíti a továbbit. Minden kivívott győzelem utat nyit a további győzelemhez. A kísértésekben való ellenállás, önfeláldozás és minden győzelem: magvetés az örök életre. Minden önzetlen tett erősíti a lelket. Aki megkísérli, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyen, az nemesedik és mindinkább igazzá lesz.

Isten elismeri minden törekvésedet, amellyel a kitűzött eszményt kívánod elérni. Ha hibát követsz el, ha bűnbe estél, ne gondold, hogy nem tudsz imádkozni s nem vagy méltó, hogy az Úr elé járulj. „Én fiacskáim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek, de ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (I. János 2:1) Ő kitárt karokkal várja vissza tékozló fiát. Menj Őhozzá, mondd el neki minden hibádat és bűnödet! Kérd Istent, hogy adjon erőt újabb küzdelemhez. Benne sosem csalatkozol, Ő sohasem él vissza bizalmaddal.

Próbákra számíthatsz: így csiszolja le az Úr jellemed nyerseségét. Ne zúgolódj! Bánkódásod, elégedetlenkedésed csak nehezebbé teszi próbádat. Tiszteld az Urat alázatos engedelmességgel. Türelmesen viseld el a rád nehezedő nyomást. Még akkor is, ha igazságtalanság történik veled, éljen szívedben Isten szeretete. „Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkaidat a csalárd beszédtől. Kerüld a rosszat és cselekedj jót, keresd a békességet és kövesd azt. Mert az Úr szemei az igazakon vannak és fülei azoknak kiáltásain.” (Zsoltárok 34:14–16)

Ne engedj utat a kétségeknek, várj, hiszen a legsötétebb nap is a végére ér egyszer. „Csendességben és reménységben erősségetek lett volna.” Krisztus tapasztalta a kísértések erejét, de ismeri a ti ellenállásotok erejét is. Karját mindig részvéttel terjeszti minden szenvedő gyermeke fölé. A megkísértett csüggedőhöz így szól: „Gyermekem, akiért szenvedtem és meghaltam, vajon nem bízhatsz bennem?”

„Napjaid szerint, életeden át tartson erőd!” „Hagyd az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti.” Így szól hozzád: „Jöjjetek hozzám… én nyugalmat adok néktek”, nyugalmat, amelyet a világ sem nem adhat, sem el nem vehet.

Leírhatatlan annak a léleknek a békéje és öröme, aki Istent szaván fogja. Próbák nem zavarják, megvetés nem bosszantja. Énjét már megfeszítette. Bár napról napra jobban terhelhetik kötelességei, kísértései erősödhetnek, próbái növekedhetnek, de lábai nem ingadoznak, mert erőt nyer mindenkori szükségleteihez.

Krisztus mindent feláldozott az emberért, hogy elnyerhesse a mennyet. Most pedig az embernek kell megmutatnia, mit akar Krisztusért áldozni, hogy elnyerhesse az örök dicsőség koronáját. Akiknek helyes fogalmaik vannak a megváltás nagyságáról és áráról, nem sohasem zúgolónak amiatt, ha könnyek között kell vetniük, s hogy itt e földi életben a keresztények osztályrésze a küzdelem és önmegtagadás.

LOADING...
Fejezetek
  • Felhívás A Fiatalokhoz
  • Istennek Kívánunk Tetszeni
  • Mi Szükséges A Sikeres Munkavégzéshez?
  • A Nagy Alkalmak Ideje
  • Az Elérhető Magaslatok
  • A Hatékonyság Mércéje
  • Legfontosabb A Kitartás
  • Isten Munkatársai
  • A Hatalmas Ellenség
  • A Jó És Rossz Közötti Küzdelem Jellege
  • Sátán Törekvései Az Emberi Értelem Befolyásolására
  • A Kísértés Nem Mentség A Bűn Elkövetésére
  • Bátorságra Van Szükségünk
  • A Lélek Temploma
  • Nem A Magatokéi Vagytok
  • Őszinte Megtérés
  • Tanács Egy Elkényeztetett Leánynak
  • Küzdelemben Erősödik A Jellem
  • Ellenálljatok A Kísértéseknek!
  • A Bűn Csalárdsága
  • Óvakodj A Kételkedéstől!
  • Egyetlen Gyenge Ponton Is Összekapcsolódunk A Bűnnel
  • A Keresztényi Élet Szépségei
  • A Jellem Tökéletesítése
  • A Hit Harca
  • A Győzelem Felé
  • Hogyan Lehetünk Erősek?
  • A Győzelmes Élet
  • Az Élő Hit
  • Közösségben Krisztussal
  • Növekedés A Kegyelemben
  • Alkalmazkodás A Világhoz
  • Képzelt Remények És Valódi Tapasztalatok
  • Az Önuralom
  • A Keresztényi Élet Tapasztalatai
  • Az Apró Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Világosságunkért Felelősséggel Tartozunk!
  • Akaratunk, Szándékaink És Elhatározásaink
  • Az Akaraterő Gyakorlása
  • Hogyan Vezet Isten?
  • A Szentlélek Csendes Munkája
  • A Bennünk Élő Krisztus
  • Önmegtagadás
  • Az Istennek Tetsző Jellem
  • Krisztus Állandó Jelenléte
  • Szükség Van-E Keresztény Nevelésre?
  • A Valódi Nevelés
  • A Keresztény Nevelés Fontossága
  • Nevelés Az Örökkévalóságra
  • Gyakorlati Oktatás
  • A Tanítványi Hűség
  • A Munkavégzés Alkalmai
  • Felkészülés A Szolgálatra
  • Törekvés A Fejlődésre
  • Igaz Bölcsesség
  • Milyen Célokat Tűzzünk Magunk Elé?
  • Az Ifjúság Elhívása Isten Szolgálatára
  • A Lelkek Megnyerésének Felelőssége
  • Tanúságtétel Krisztusért
  • Hogyan Végezzük Személyes Munkánkat?
  • Az Ifjúság Lélekmentő Munkája
  • Lehetőségek A Szolgálatra
  • Önzetlen Szolgálat
  • A Szorgalom Jutalma
  • A Munka Méltósága
  • „Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”
  • A Munka Különböző Területei
  • Elfogadható Szolgálat
  • Hűség A Szolgálatban
  • A Bajok Gyökere
  • Az Egészség Megőrzése
  • Az Egészség Szentsége
  • Harmonikus Nevelés
  • Az Egészség Rovására Megszerzett Képesség
  • A Nemesség Jelei
  • Az Imádság A Mi Erősségünk
  • Az Ima Hatalma
  • Hogyan Viselkedjünk Imádkozás Közben?
  • Hit És Ima
  • A Biblia Tanulmányozásának Értéke
  • Kutassatok A Szentírásban Önmagatokért!
  • Kitartó Törekvés A Biblia-Tanulásban
  • A Szorgalmas Tanulás Jutalma
  • A Biblia Mint Nevelőeszköz
  • Istentisztelet
  • Jól Megalapozott Remény
  • Olvasmányaink Kiválasztása.
  • Az Efézusiak Példája.
  • A Megfelelő Szellemi Táplálék
  • A Legérdekesebb Könyv
  • Jól Őrizd A Lélek Útjait!
  • A Keresztényi Jellem Építése
  • Az Irodalom Hatása
  • A Zene Áldásai
  • Milyen Célt Szolgál A Zene?
  • A Zene Rossz Felhasználása
  • Tanulj Meg Jól Gazdálkodni!
  • Az Áldozatos Lelkület
  • A Tized
  • „Tiszteld Az Urat A Te Javaidból!”
  • Egyéni Felelősségünk
  • Ünnepi Ajándékok
  • Takarékosság Az Öltözködésben
  • Öntetszelgés
  • Takarékosság És Jótékonyság
  • A Keresztény Család
  • Az Otthoni Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Vallásosság A Családban
  • Az Otthon: Iskola
  • A Szülők Iránti Tisztelet És Szeretet
  • Áldás A Családban
  • Otthoni Jellemépítés
  • A Fiatalok Vállaljanak Felelősségeket!
  • Az Áhítat Órája
  • Vallásos Vendégszeretet
  • Életmódunk Hatása Környezetünkre
  • Ruházat És Jellem
  • A Megfelelő Öltözködés
  • Az Öltözködés Befolyása
  • Egyszerűség A Ruházatban
  • Az Öltözködés Bálványozása
  • Az Igazi Ékesség
  • A Pihenés Értéke
  • A Világ Szeretete
  • Tanácsok
  • Veszélyes Szórakozások
  • Plántáljunk Lelkünkbe Helyes Elveket!
  • Szentségtelen Befolyások
  • Öröm A Vallásban
  • Testi-Lelki Felfrissülés
  • Társas Összejövetelek
  • Hogyan Töltsük El A Szünidőt?
  • A Tánc
  • A Barátkozás Célja
  • Keresztény Barátság És Udvariasság
  • Vezérelvek
  • A Társaság Hatása
  • Befolyásunk És Felelősségünk
  • A Társaság Megválasztása
  • Az Aranyszabály
  • A Valódi Nemesség
  • Kerüld A Rossz Társaságot!
  • Magasztos, Felemelő Társalgás
  • Konkolyhintés
  • Hitetlen Látogatók
  • Őszinte Szeretet
  • Az Udvarlás Helytelen Formái
  • Eljegyzések Hívők És Hitetlenek Között
  • A Tanácsok És A Vezetés Fontossága
  • Korai Házasságok
  • Bölcs És Oktalan Házasságok
  • „Házasodnak És Férjhez Mennek”
  • A Házasélet Felelősségei
  • Önuralom A Házasságban
  • Izsák Példája