Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Üzenet az ifjúságnak (ÜI)

Befolyásunk És Felelősségünk

Krisztusból árad az örökké növekvő, végtelen szeretet, amely Őt Istenhez és az egész emberi családhoz köti. Krisztus által Isten az embert olyan befolyással ruházta fel, hogy lehetetlenné válik számára az öncélú, önmagáért való élet. A mindenség részeként embertársainkkal személyes összeköttetésben állunk, s kölcsönös kötelességek terhelnek. Egyetlen ember sem élhet embertársaitól függetlenül. Lelkiállapotunk hatással van a többiekére is. Isten szándéka, hogy ki-ki érezze: mások jóléte függ tőle, és iparkodjon hozzájárulni boldogságukhoz.

Mindenkit a belőle áradó sajátos légkör vesz körül, amely telítve lehet a hit, bátorság, reménység életadó erejével és a szeretet jó illatával. Viszont fagyossá teheti az elégedetlenség és önzés, vagy elmérgezheti ápolt bűnök halálos ragálya. A bennünket körülvevő lelki légkör kihat minden egyes emberre, akivel érintkezünk, akár tudatában van ennek, akár nem.

Ez olyan felelősség, amely alól nincs felmentés. Hatása van szavainknak, ruházatunknak, magaviseletünknek, sőt arckifejezésünknek is. Ezek a befolyások, ösztönzések olyan tényezők a jóra vagy a rosszra, hogy szinte felmérhetetlenek. Ez a magvetés meghozza jó vagy rossz gyümölcsét. Ha példánk által másokat helyes elvek kialakításához segítünk, erőt nyújtunk nekik a jóra. Ők viszont ezt a jó példát mutatják másoknak, és így tovább. Öntudatlan befolyásunk által ezrek részesülhetnek áldásban.

Ha a tóba kavicsot dobunk, hullám képződik, amely újabb és újabb hullámköröket képez. A kör egyre nagyobbodik, mígnem eléri a partot. Ugyanígy megállíthatatlan a befolyásunk is. A mi tudtunk nélkül és ellenőrizhetetlenül, áldásként vagy átokként hat másokra.

A jellem: hatalom. Az igaz, önzetlen, Isten szerinti élet csendes tanúbizonysága csaknem ellenállhatatlan befolyással bír. Ha életünkben Krisztus jellemét nyilvánítjuk ki, akkor munkatársai vagyunk a lelkek megmentésében. Csak akkor dolgozhatunk együtt Krisztussal, ha életünkben az Ő jelleme nyilvánul meg.

Befolyásunk minél szélesebb körű, annál több jót cselekedhetünk. Ha Isten hivatalos szolgái követik Krisztus példáját, mindennapi életüket a törvény elvei szerint alakítva, s ha minden tevékenységük arról tanúskodik, hogy szeretik Istent mindenekfelett, s felebarátaikat mint önmagukat, akkor a gyülekezetnek a világot megmozgató hatalma lesz.

LOADING...
Fejezetek
  • Felhívás A Fiatalokhoz
  • Istennek Kívánunk Tetszeni
  • Mi Szükséges A Sikeres Munkavégzéshez?
  • A Nagy Alkalmak Ideje
  • Az Elérhető Magaslatok
  • A Hatékonyság Mércéje
  • Legfontosabb A Kitartás
  • Isten Munkatársai
  • A Hatalmas Ellenség
  • A Jó És Rossz Közötti Küzdelem Jellege
  • Sátán Törekvései Az Emberi Értelem Befolyásolására
  • A Kísértés Nem Mentség A Bűn Elkövetésére
  • Bátorságra Van Szükségünk
  • A Lélek Temploma
  • Nem A Magatokéi Vagytok
  • Őszinte Megtérés
  • Tanács Egy Elkényeztetett Leánynak
  • Küzdelemben Erősödik A Jellem
  • Ellenálljatok A Kísértéseknek!
  • A Bűn Csalárdsága
  • Óvakodj A Kételkedéstől!
  • Egyetlen Gyenge Ponton Is Összekapcsolódunk A Bűnnel
  • A Keresztényi Élet Szépségei
  • A Jellem Tökéletesítése
  • A Hit Harca
  • A Győzelem Felé
  • Hogyan Lehetünk Erősek?
  • A Győzelmes Élet
  • Az Élő Hit
  • Közösségben Krisztussal
  • Növekedés A Kegyelemben
  • Alkalmazkodás A Világhoz
  • Képzelt Remények És Valódi Tapasztalatok
  • Az Önuralom
  • A Keresztényi Élet Tapasztalatai
  • Az Apró Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Világosságunkért Felelősséggel Tartozunk!
  • Akaratunk, Szándékaink És Elhatározásaink
  • Az Akaraterő Gyakorlása
  • Hogyan Vezet Isten?
  • A Szentlélek Csendes Munkája
  • A Bennünk Élő Krisztus
  • Önmegtagadás
  • Az Istennek Tetsző Jellem
  • Krisztus Állandó Jelenléte
  • Szükség Van-E Keresztény Nevelésre?
  • A Valódi Nevelés
  • A Keresztény Nevelés Fontossága
  • Nevelés Az Örökkévalóságra
  • Gyakorlati Oktatás
  • A Tanítványi Hűség
  • A Munkavégzés Alkalmai
  • Felkészülés A Szolgálatra
  • Törekvés A Fejlődésre
  • Igaz Bölcsesség
  • Milyen Célokat Tűzzünk Magunk Elé?
  • Az Ifjúság Elhívása Isten Szolgálatára
  • A Lelkek Megnyerésének Felelőssége
  • Tanúságtétel Krisztusért
  • Hogyan Végezzük Személyes Munkánkat?
  • Az Ifjúság Lélekmentő Munkája
  • Lehetőségek A Szolgálatra
  • Önzetlen Szolgálat
  • A Szorgalom Jutalma
  • A Munka Méltósága
  • „Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”
  • A Munka Különböző Területei
  • Elfogadható Szolgálat
  • Hűség A Szolgálatban
  • A Bajok Gyökere
  • Az Egészség Megőrzése
  • Az Egészség Szentsége
  • Harmonikus Nevelés
  • Az Egészség Rovására Megszerzett Képesség
  • A Nemesség Jelei
  • Az Imádság A Mi Erősségünk
  • Az Ima Hatalma
  • Hogyan Viselkedjünk Imádkozás Közben?
  • Hit És Ima
  • A Biblia Tanulmányozásának Értéke
  • Kutassatok A Szentírásban Önmagatokért!
  • Kitartó Törekvés A Biblia-Tanulásban
  • A Szorgalmas Tanulás Jutalma
  • A Biblia Mint Nevelőeszköz
  • Istentisztelet
  • Jól Megalapozott Remény
  • Olvasmányaink Kiválasztása.
  • Az Efézusiak Példája.
  • A Megfelelő Szellemi Táplálék
  • A Legérdekesebb Könyv
  • Jól Őrizd A Lélek Útjait!
  • A Keresztényi Jellem Építése
  • Az Irodalom Hatása
  • A Zene Áldásai
  • Milyen Célt Szolgál A Zene?
  • A Zene Rossz Felhasználása
  • Tanulj Meg Jól Gazdálkodni!
  • Az Áldozatos Lelkület
  • A Tized
  • „Tiszteld Az Urat A Te Javaidból!”
  • Egyéni Felelősségünk
  • Ünnepi Ajándékok
  • Takarékosság Az Öltözködésben
  • Öntetszelgés
  • Takarékosság És Jótékonyság
  • A Keresztény Család
  • Az Otthoni Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Vallásosság A Családban
  • Az Otthon: Iskola
  • A Szülők Iránti Tisztelet És Szeretet
  • Áldás A Családban
  • Otthoni Jellemépítés
  • A Fiatalok Vállaljanak Felelősségeket!
  • Az Áhítat Órája
  • Vallásos Vendégszeretet
  • Életmódunk Hatása Környezetünkre
  • Ruházat És Jellem
  • A Megfelelő Öltözködés
  • Az Öltözködés Befolyása
  • Egyszerűség A Ruházatban
  • Az Öltözködés Bálványozása
  • Az Igazi Ékesség
  • A Pihenés Értéke
  • A Világ Szeretete
  • Tanácsok
  • Veszélyes Szórakozások
  • Plántáljunk Lelkünkbe Helyes Elveket!
  • Szentségtelen Befolyások
  • Öröm A Vallásban
  • Testi-Lelki Felfrissülés
  • Társas Összejövetelek
  • Hogyan Töltsük El A Szünidőt?
  • A Tánc
  • A Barátkozás Célja
  • Keresztény Barátság És Udvariasság
  • Vezérelvek
  • A Társaság Hatása
  • Befolyásunk És Felelősségünk
  • A Társaság Megválasztása
  • Az Aranyszabály
  • A Valódi Nemesség
  • Kerüld A Rossz Társaságot!
  • Magasztos, Felemelő Társalgás
  • Konkolyhintés
  • Hitetlen Látogatók
  • Őszinte Szeretet
  • Az Udvarlás Helytelen Formái
  • Eljegyzések Hívők És Hitetlenek Között
  • A Tanácsok És A Vezetés Fontossága
  • Korai Házasságok
  • Bölcs És Oktalan Házasságok
  • „Házasodnak És Férjhez Mennek”
  • A Házasélet Felelősségei
  • Önuralom A Házasságban
  • Izsák Példája