„Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.”

Az emberi okoskodás mindig kikerülni és mellőzni akarta Isten egyszerű tanításait. Az egyes korszakokban Krisztus állítólagos híveinek nagy többsége nem követte Őt és azokat az előírásait, amelyek önmegtagadásra és alázatosságra intenek, amelyek szerény és egyszerű beszédet, magaviseletet és külső megjelenést kívánnak meg. Az eredmény is mindig ugyanaz volt: ha eltérünk az evangélium tanításaitól, a világi divatját, szokásait és elveit teszünk magunkévá. A valódi, élő istenfélelem és kegyesség helyét holt formalizmus foglalja el. A világiasságot kedvelő körökből Isten elvonja Szentlelkét és erőit, s az alázatosabb hívőkre árasztja, akik szívesen engedelmeskednek Isten szent tanításainak. Így volt ez mindig. Egyik felekezet a másik után keletkezett, de miután őszinteségüket feláldozták, hatásukból, erejükből nagymértékben veszítettek.

Látjuk, hogy azok között, akik a korunknak szóló igazság hívőinek vallják magukat, hogyan terjed a kérkedés, a külsőségek és a divat szeretete, s szomorúan kérdezzük: vajon Isten népe semmit sem akar tanulni a múltból? Kevesen vannak, akik ismerik saját szívüket. Akik szeretik az üres és hiú divatot, állítják ugyan magukról, hogy Krisztus követői, de ruházatuk, beszédjük elárulja, mi foglalkoztatja elméjüket és mi foglalja el szívüket. Életük nyilvánvalóvá teszi, hogy a világ barátai, és a világ magáénak vallja őket.

Hogyan elégedhet meg valaki, aki valaha is megízlelte Krisztus szeretetét, a divat értéktelenségével, hiúságával? Fáj a szívem, ha látom, hogy azok, akik állítólag a szelíd és alázatos Megváltó követői, oly buzgón akarnak lépést tartani a világ öltözködésével. Dacára kegyes hitvallásuknak, alig lehet őket megkülönböztetni a hitetlenektől. Nem örülnek a vallásos életnek. Életük és pénzük egy célt szolgál: a kérkedő ruházkodást.

Különösen a nők hajlamosak a kihívó öltözködésre, és arra, hogy költséges ruháikkal büszkélkedjenek. Ezért az apostol intelme rájuk vonatkozik: „Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat, nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékekkel, hanem amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz: jó cselekedetekkel.”

Látjuk, hogy az egyházban állandóan jelen van egy olyan bűn, amelyet Isten elítél. Mi a kötelességünk? Vajon olyan-e az egyház befolyása, amilyennek lennie kellene, ha tagjai között sokan hódolnak a divat szeszélyeinek, ahelyett, hogy Isten világosan kimondott parancsát követnék? Hogyan várhatjuk, hogy a Szentlélek segítsen minket, ha megtűrjük magunk között a kérkedést? Hallgathatunk-e, ha Krisztus követői semmibe veszik tanításait? Mindez megszomorítja és megdöbbenti azokat, akik Isten egyháza felett őrködnek. A fiatal nők miért nem akarnak nyílt szívvel és imádsággal elmélkedni erről a kérdésről? Nem kívánják, hogy Isten vezesse őket? Azt az időt, amelyet a világias divatnak megfelelő öltözködésre fordítanak, szívünk alapos átvizsgálására és az Írás tanulmányozására kellene szentelniük. Ha a fölösleges ékességek beszerzésére elpazarolt órákat helyes életelvek megismerésére és alapos tudás megszerzésére szánnák, a legnagyobb értékek birtokosai lehetnének. Fájó szívvel látom, hogy vannak fiatal hölgyek, akik Krisztus követőinek vallják magukat, de a Megváltó jellemét és akaratát egyáltalán nem ismerik. Értékesebb számukra a világ csillogó aranyfüstje, mint az örökkévalóság kincse. Értelmük, amely csak gondolkodás és tanulás által fejlődhet, szunnyad és tétlen, érzelmeik fegyelmezetlenek, mert a külső megjelenésre több súlyt fektetnek, fontosabbnak látják, mint a lelkület szeretetreméltóságát, vagy a szellemi erőt.

Vajon Krisztus követői a belső ékesség megszerzésére fognak-e törekedni, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságára, amelyet Isten igen értékesnek mond, vagy pedig kegyelmi idejük rövid óráit elfecsérlik külsejük fölösleges díszítgetésére? Az Úr azt kívánja, hogy a fiatal nők igyekezzenek lelküket és szellemüket mindjobban kiművelni, és nyerjenek értelmi és erkölcsi erőt, hogy boldog és értékes életet élhessenek a világ áldására és Teremtőjük dicsőségére.

A fiatalok, akik azt állítják, hogy hisznek a korunknak szóló igazságban, vajon mennyire tagadják meg önmagukat az igazságért? Ha szeretnének megvásárolni valamilyen ruhát, vagy bármi egyebet, ami a kényelmüket szolgálná, vajon Isten elé viszik-e a kérdést imádságukban, hogy megtudják, Ő helyesli-e szándékukat? Ügyelnek-e arra, hogy ruházatukkal ne vessenek árnyat hitvallásukra? Kérhetik-e az Úr áldását a hivalkodó öltözködéssel eltöltött időre? A gyülekezethez csatlakozni nem ugyanaz, mint Krisztussal egyesülni. Krisztus egyháza gyengülésének okozói leginkább a meg nem szentelt, a világot szerető hitvallók.

A világon eddig példa nélküli módon tombol az élvezetek hajhászása. Mindenütt kicsapongást és vakmerő tékozlást látunk. A tömegek a szórakozást áhítják. Az értelem elnyomorodik és könnyelművé lesz, mert nem szoktatják elmélkedéshez és nem fegyelmezik tanulással. Divatos a tudatlan, balga érzelgősség. Isten azt kívánja, hogy mindenki legyen művelt és nemes lelkületű. De nagyon gyakran minden értékes ismeret megszerzését elhanyagolják a divatos kérkedésért és a könnyed élvezetekért. Vannak nők, akiknek a lelkét a divat elsorvasztja, így aztán inkább átok lesznek a társadalom számára, mint áldás.