Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Üzenet az ifjúságnak (ÜI)

A Nemesség Jelei

Dániel és társai három évig tartó tanulási idejük alatt híven kitartottak mértékletes életmódjuk mellett. Isten iránt változatlan hűséget tanúsítottak, és állandóan bíztak az Ő hatalmában. Amikor eljött az ideje, hogy a király megvizsgálja képességeiket és tudásukat, együtt vizsgáztak az állami szolgálatra előkészült többi jelölttel. „De mindnyájuk között sem találtaték olyan, mint Dániel, Sidrák, Misák és Abednegó.” Éles felfogásuk, választékos és szabatos beszédük, széles körű tudásuk tanúskodott értelmi képességeik töretlen erejéről. És ezért állhattak meg a király előtt.

Aki tiszteli Istent, azt Ő is tiszteli. Babilon királya minden országból összegyűjtötte és udvarába vitette a legszebb reményekre jogosító ifjakat, de Dániellel és társaival a más országbeli fiatalok nem vehették fel a versenyt. Délceg tartásuk, ruganyos járásuk, arckifejezésük nemessége, egészségük, tiszta leheletük, mind-mind a nemesség látható jelei voltak, amelyekkel a természet megjutalmazza azokat, akik nem szegik meg törvényeit.

Az itt következő lecke méltó arra, hogy többet elmélkedjünk róla. A Biblia követelményeinek betartása áldást hoz mind a testre, mind a lélekre. A Szentlélek gyümölcse nemcsak a szeretet, az öröm, hanem a mértékletesség is. Parancsunk van, hogy ne fertőzzük meg testünket, mert az a Szentlélek temploma.

A fogoly héber ifjaknak a mieinkhez hasonló szenvedélyeik voltak. Azonban ők a babiloni udvar fényűző pompája és csábító befolyása közepette is szilárdan megálltak. A mai fiatalság is körül van véve a világ csábításaival. Különösen a nagyvárosokban ólálkodik körülöttük az érzékiség felkeltésére és kielégítésére kínálkozó alkalmak sokasága. Akik – mint Dániel – visszatartják magukat ezektől, azok elnyerik mértékletességük jutalmát: nagyobb életerejük és fokozott ellenálló képességük olyan tőke lesz számukra, amelyből szükség esetén mindig meríthetnek.

A helyes életmód, a jó szokások magasrendű szellemi képességekkel ajándékoznak meg. Az értelmi erő, a test ellenálló képessége és a hosszú élet – mind-mind a változatlan, örök természeti törvényeken alapul. A természet Istene nem lép közbe, hogy megvédje az embereket a természet törvényeinek megszegése miatt várható következményektől. Aki a legértékesebb díjért küzd, annak mindenben mértékletesnek kell lennie. Dániel éles elméje, tiszta szándékainak szilárdsága, akaratereje, amellyel ismereteit megszerezte és ellenállt a kísértéseknek, nagyrészt egyszerű életmódjának és buzgó imaéletének volt köszönhető.

Sok igazság van abban az ismert közmondásban, amely szerint mindenki a saját sorsának kovácsa. Bár a szülők felelősek gyermekeik jellemvonásaiért, nevelésükért, taníttatásukért, ugyanakkor az is igaz, hogy helyzetünk és hasznavehetőségünk nagymértékben a saját életmódunktól függ.

Dániel és társai gyermekkorukban a kifogástalan tanítások és nevelés áldásait élvezték, de mindez nem lett volna elegendő, hogy azzá tegye őket, amivé lettek. Elkövetkezett az idő, amikor önmagukért kellett cselekedniük – amikor a saját tetteiktől, életmódjuktól függött a jövőjük. S akkor elhatározták, hogy továbbra is hűségesek maradnak a gyermekkorukban kapott tanításokhoz. Nagyságuk alapja az istenfélelem volt, amely a bölcsesség kezdete.

Az ihletett ige lapjain feljegyeztetett Dániel és ifjú társai története az összes elkövetkezendő korszak számára. A mértékletesség elvei iránti hűségükről vezetett feljegyzés által Isten szól a mai fiatalokhoz is, és arra kéri őket, hogy gyűjtsék össze a világosság minden becses sugarát, amelyet a keresztény mértékletesség tárgyában nekik adott, és hozzák összhangba életüket az egészség törvényeivel.

Ma is olyan emberekre van szükség, akik – Dánielhez hasonlóan – akarnak és mernek cselekedni. Tiszta szívre és erős, biztos kézre van szükség a mai világban. Isten úgy rendelte, hogy az ember állandóan fejlődjön és napról napra a tudás magasabb fokát érje el. Ha segítünk magunkon, Isten is megsegít. Örök boldogságunk attól függ, hogy ezen a világon mennyire tökéletesedünk. Körül kell magunkat bástyáznunk a mértéktelenség minden csábítása ellen.

Kedves ifjú barátaim, Isten munkára hív benneteket, amelyet el is végezhettek kegyelme által. „Szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” (Róma 12:1) Álljatok meg erősen, legyetek igazi férfiak és nők, s mutassatok olyan tisztaságot ízlésben, étvágyban, szokásokban, amely Dánieléhez hasonló. Isten megjutalmaz titeket nyugodt lelkülettel, erős idegzettel, tiszta, éles elmével, ép ítélőképességgel és jó felfogással. Azok a fiatalok, akiknek elvei szilárdak és megingathatatlanok, a testi, szellemi és lelki egészség áldásait fogják élvezni.

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (Zsoltárok 111:10) Ha helytelen és bűnös szokásokkal terhelt emberek engednek az isteni igazság erejének, Isten igéjének befogadása megvilágosítja őket és „értelmessé teszi az együgyűeket”. Az igazság behatol szívükbe, az erkölcsi erő, amely látszólag megbénult bennük, új életre kel. Értelmi képességeik fejlődnek. Lelküket az örök szirthez kapcsolták, egészségük így javul a Krisztusban érzett biztonságban. Így kapcsolódik egybe a vallás és az egészség törvénye.

LOADING...
Fejezetek
  • Felhívás A Fiatalokhoz
  • Istennek Kívánunk Tetszeni
  • Mi Szükséges A Sikeres Munkavégzéshez?
  • A Nagy Alkalmak Ideje
  • Az Elérhető Magaslatok
  • A Hatékonyság Mércéje
  • Legfontosabb A Kitartás
  • Isten Munkatársai
  • A Hatalmas Ellenség
  • A Jó És Rossz Közötti Küzdelem Jellege
  • Sátán Törekvései Az Emberi Értelem Befolyásolására
  • A Kísértés Nem Mentség A Bűn Elkövetésére
  • Bátorságra Van Szükségünk
  • A Lélek Temploma
  • Nem A Magatokéi Vagytok
  • Őszinte Megtérés
  • Tanács Egy Elkényeztetett Leánynak
  • Küzdelemben Erősödik A Jellem
  • Ellenálljatok A Kísértéseknek!
  • A Bűn Csalárdsága
  • Óvakodj A Kételkedéstől!
  • Egyetlen Gyenge Ponton Is Összekapcsolódunk A Bűnnel
  • A Keresztényi Élet Szépségei
  • A Jellem Tökéletesítése
  • A Hit Harca
  • A Győzelem Felé
  • Hogyan Lehetünk Erősek?
  • A Győzelmes Élet
  • Az Élő Hit
  • Közösségben Krisztussal
  • Növekedés A Kegyelemben
  • Alkalmazkodás A Világhoz
  • Képzelt Remények És Valódi Tapasztalatok
  • Az Önuralom
  • A Keresztényi Élet Tapasztalatai
  • Az Apró Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Világosságunkért Felelősséggel Tartozunk!
  • Akaratunk, Szándékaink És Elhatározásaink
  • Az Akaraterő Gyakorlása
  • Hogyan Vezet Isten?
  • A Szentlélek Csendes Munkája
  • A Bennünk Élő Krisztus
  • Önmegtagadás
  • Az Istennek Tetsző Jellem
  • Krisztus Állandó Jelenléte
  • Szükség Van-E Keresztény Nevelésre?
  • A Valódi Nevelés
  • A Keresztény Nevelés Fontossága
  • Nevelés Az Örökkévalóságra
  • Gyakorlati Oktatás
  • A Tanítványi Hűség
  • A Munkavégzés Alkalmai
  • Felkészülés A Szolgálatra
  • Törekvés A Fejlődésre
  • Igaz Bölcsesség
  • Milyen Célokat Tűzzünk Magunk Elé?
  • Az Ifjúság Elhívása Isten Szolgálatára
  • A Lelkek Megnyerésének Felelőssége
  • Tanúságtétel Krisztusért
  • Hogyan Végezzük Személyes Munkánkat?
  • Az Ifjúság Lélekmentő Munkája
  • Lehetőségek A Szolgálatra
  • Önzetlen Szolgálat
  • A Szorgalom Jutalma
  • A Munka Méltósága
  • „Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”
  • A Munka Különböző Területei
  • Elfogadható Szolgálat
  • Hűség A Szolgálatban
  • A Bajok Gyökere
  • Az Egészség Megőrzése
  • Az Egészség Szentsége
  • Harmonikus Nevelés
  • Az Egészség Rovására Megszerzett Képesség
  • A Nemesség Jelei
  • Az Imádság A Mi Erősségünk
  • Az Ima Hatalma
  • Hogyan Viselkedjünk Imádkozás Közben?
  • Hit És Ima
  • A Biblia Tanulmányozásának Értéke
  • Kutassatok A Szentírásban Önmagatokért!
  • Kitartó Törekvés A Biblia-Tanulásban
  • A Szorgalmas Tanulás Jutalma
  • A Biblia Mint Nevelőeszköz
  • Istentisztelet
  • Jól Megalapozott Remény
  • Olvasmányaink Kiválasztása.
  • Az Efézusiak Példája.
  • A Megfelelő Szellemi Táplálék
  • A Legérdekesebb Könyv
  • Jól Őrizd A Lélek Útjait!
  • A Keresztényi Jellem Építése
  • Az Irodalom Hatása
  • A Zene Áldásai
  • Milyen Célt Szolgál A Zene?
  • A Zene Rossz Felhasználása
  • Tanulj Meg Jól Gazdálkodni!
  • Az Áldozatos Lelkület
  • A Tized
  • „Tiszteld Az Urat A Te Javaidból!”
  • Egyéni Felelősségünk
  • Ünnepi Ajándékok
  • Takarékosság Az Öltözködésben
  • Öntetszelgés
  • Takarékosság És Jótékonyság
  • A Keresztény Család
  • Az Otthoni Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Vallásosság A Családban
  • Az Otthon: Iskola
  • A Szülők Iránti Tisztelet És Szeretet
  • Áldás A Családban
  • Otthoni Jellemépítés
  • A Fiatalok Vállaljanak Felelősségeket!
  • Az Áhítat Órája
  • Vallásos Vendégszeretet
  • Életmódunk Hatása Környezetünkre
  • Ruházat És Jellem
  • A Megfelelő Öltözködés
  • Az Öltözködés Befolyása
  • Egyszerűség A Ruházatban
  • Az Öltözködés Bálványozása
  • Az Igazi Ékesség
  • A Pihenés Értéke
  • A Világ Szeretete
  • Tanácsok
  • Veszélyes Szórakozások
  • Plántáljunk Lelkünkbe Helyes Elveket!
  • Szentségtelen Befolyások
  • Öröm A Vallásban
  • Testi-Lelki Felfrissülés
  • Társas Összejövetelek
  • Hogyan Töltsük El A Szünidőt?
  • A Tánc
  • A Barátkozás Célja
  • Keresztény Barátság És Udvariasság
  • Vezérelvek
  • A Társaság Hatása
  • Befolyásunk És Felelősségünk
  • A Társaság Megválasztása
  • Az Aranyszabály
  • A Valódi Nemesség
  • Kerüld A Rossz Társaságot!
  • Magasztos, Felemelő Társalgás
  • Konkolyhintés
  • Hitetlen Látogatók
  • Őszinte Szeretet
  • Az Udvarlás Helytelen Formái
  • Eljegyzések Hívők És Hitetlenek Között
  • A Tanácsok És A Vezetés Fontossága
  • Korai Házasságok
  • Bölcs És Oktalan Házasságok
  • „Házasodnak És Férjhez Mennek”
  • A Házasélet Felelősségei
  • Önuralom A Házasságban
  • Izsák Példája