Azok, akik a szűk és rögös úton haladnak, hisznek abban, hogy útjuk végén öröm és boldogság vár rájuk. Ezeknek az utasoknak az arckifejezése olykor szomorú, de gyakran sugárzik róluk szent öröm és boldogság. Ruházatuk, beszédük és cselekedeteik mind egészen mások, mint a széles, kényelmes úton haladóké. A keskeny, göröngyös út vándorainak azonban van egy Példaképük. A fájdalmak férfia, betegség ismerője nyitotta meg előttük az utat, amelyen Ő is haladt. Követői látják az Ő lábnyomát, megerősödnek, és szívük örömmel telik meg. Ő biztonságban járta végig útját, s biztonságban járják azok is, akik a nyomdokaiba lépnek.

Azok, akik a széles úton haladnak, mind a saját személyükkel és az út gyönyörűségeivel vannak eltelve. Szabad folyást engednek jókedvüknek, és egyikük sem gondol az út végén váró veszedelemre. Napról napra közelebb kerülnek a kárhozathoz, s mégis egyre gyorsabban törtetnek feléje. Milyen borzalmas ez a látvány!

Láttam néhány utast ezen a széles úton, akik a következő feliratot hordozták: „Meghaltam a világnak, mindennek vége közel van. Azért legyetek készen ti is!” Ők is a többi utashoz hasonlítottak, csak az arcukon figyelhettem meg a szomorúság halvány árnyalatát. Vidám, gondtalan beszélgetésben haladtak a többiek között, bár alkalmilag nagyon elégedetten mutogattak a ruhájukon látható írásra, s kérték társaikat, hogy ők is hordják azt. Habár a széles, sima úton haladtak, mégis azok közé tartozóknak vallották magukat, akik a szűk, göröngyös utat járták. Környezetük ezt hangoztatta: „Nincs közöttünk különbség, mindannyian egyenlőek vagyunk, egyformán öltözünk, beszélünk és cselekszünk.”

Alkalmam volt látni, hogy sok szombatünneplő a világhoz igyekszik alkalmazkodni. Amit láttam, az hitvallásuk meggyalázása volt, meggyalázása Isten ügyének! Ők meghazudtolják a saját hitvallásukat. Azt hiszik, hogy nem hasonlítanak a világhoz, de azért beszédükben, külsejükben és cselekedeteikben annyira megközelítik a világi eszményt, hogy szinte nincs is különbség. Láttam, amint felékesítették szegény, halandó testüket, amely minden percben a halál karmai közé kerülhet. De amikor közeleg utolsó órájuk s testüket elfogja a halálos gyötrelem, felmerül a súlyos kérdés: „Vajon elkészültem-e a halálra? Kész vagyok-e megjelenni Isten színe előtt ítéletre, megállhatok-e a nagy Vizsgálóbíró előtt?”

Kérdezd meg tőlük, vajon mit éreznek testük felékesítése miatt, és ha van fogalmuk arról, mit jelent az Úr színe előtt felkészülten megjelenni, akkor azt fogják felelni, hogy ha visszatérhetnének az életbe, ha még egyszer élhetnének, akkor megjavulnának, megvetnék a világ balgaságait, a hiúságot, gőgöt. Szerényen öltözködnének, és életükkel jó példát mutatnának másoknak. Egész életüket Isten dicsőségére szentelnék.

Miért olyan küzdelmes az önmegtagadó, alázatos életmód? Mert a névleges hitvalló nem halt meg a világnak. Akkor válik a keresztényi élet könnyűvé, ha meghaltunk az énnek, a világnak. De sokan vágynak Egyiptom húsosfazekai után. Minden hajlandóság megvan bennük arra, hogy lehetőleg a világhoz hasonlóan öltözzenek és cselekedjenek, de azért be akarnak jutni a mennyek országába – ám nem a rögös úton és nem a szűk kapun…

Az ilyeneknek nincs mentségük. Sokan azért öltözködnek a világhoz hasonlóan, hogy befolyásuk legyen. De ebben szomorúan és végzetesen tévednek. Ha azt akarnák, hogy igazi, megmentő befolyást gyakoroljanak, akkor éljenek hitvallásuk szerint, mutassák be hithűségüket tettekkel, legyen látható a nagy különbség a világ és a keresztény között. Állítom, hogy szavainknak, megjelenésünknek, cselekedeteinknek Istenről kell tanúskodniuk. Így mindenkire jó hatást teszünk, s mindenki láthatja rajtunk, hogy Jézussal voltunk. A hitetlenek látják majd, hogy a Krisztus eljövetelébe vetett hitünk valóban jóra befolyásolja a jellemet. Akik azt akarják, hogy az igazság érdekében kedvező hatást gyakoroljanak az emberekre, éljenek a megismert igazságnak megfelelő életet, s így kövessék alázatos Mesterüket!

Láttam, hogy Isten gyűlöli a büszkeséget, s minden gőgöt és gonosz cselekedetet – mint a haszontalan gyomot a termőföldből, kiirtja és elhamvasztja ama napon az ilyen bűnök elkövetőit. Azt is láttam, hogy a harmadik angyali üzenetnek kovászként kell hatnia sokak szívére, hogy kiirtsa lelkükből a büszkeséget, az önzést, a kapzsiságot és a világ szeretetét.

Jézus eljön, és ha olyan népet talál itt, amely a világhoz alkalmazkodik, vajon el fogja-e ismerni saját népe gyanánt? Nem! Csak a tisztákat és szent életűeket ismeri majd el a saját fiainak. Azokat, akik megtisztultak és hófehérré váltak a szenvedés és béketűrés által. Akik elkülönülve, szeplőtlenül megőrizték magukat a világtól, azok lesznek az Övéi.

Amikor azt a szörnyű tényt láttam, hogy Isten népe mennyire alkalmazkodik a világhoz, és nincs más különbség a szelíd és alázatos Jézus tanításait vallók és a hitetlenek között, csak a nevük, akkor a lelkemet mélységes aggodalom töltötte el. Láttam a megsebzett és nyilvánosan meggyalázott Jézust. És szólt az angyal, amikor megszomorodva látnia kellett, hogy Isten népe is kedveli a világot, átveszi lelkületét, követi divatját: „Oldjátok el, oldjátok el kötelékeiteket, nehogy az Úr a képmutatók és hitetlenek sorsára juttasson! Hitvallásotok csak nagyobb gyötrelmet fog okozni nektek, büntetésetek súlyosabb lesz, mivel ti ismertétek az Ő akaratát, mégsem cselekedtétek!”

Azok is, akik vallják a harmadik angyal üzenetét, gyakran ártanak Isten ügyének könnyelműség, tréfálkozás és haszontalan fecsegés által. Ezt a gonoszságot mindenütt láttam soraink között. Láttam, hogy emiatt meg kellene alázkodniuk az Úr előtt. Isten gyermekei ne a ruhájukat szaggassák meg, hanem a szívüket! Sajnos nagyon ritka a gyermeki egyszerűség, fontosabb számukra, hogy az embereknek tetsszenek, mint az Úrnak.

Így szólt az angyal: „Hozzátok rendbe szíveteket, nehogy életetek törékeny fonala megszakadva, védelem nélkül és előkészületlenül szálljatok a sírba! Ha minél előbb meg nem békültök Istennel és el nem szakadtok a világtól, szívetek még jobban megkeményedik, és hamis támaszra bízzátok magatokat, képzelt előkészületre – s amikor felismeritek tévedéseiteket, nehogy késő legyen reménységetek jobb megalapozásához!”

Krisztus minden egyes lelket hív, hogy fontolja meg döntését. Készíts becsületes számadást! Helyezd a mérleg egyik serpenyőjére Jézust, az örök kincset, életet, hitet, mennyországot és Krisztus örömét a megváltott lelkekben, a másik serpenyőre pedig helyezd mindazt a vonzerőt, amit a világ nyújthat. Mérlegelj komolyan, úgy, mint aki e földi és az örök élet között dönt! Gondolj azokra, akiknek a megmentésében közreműködhettél volna! Krisztus ezt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?”

Isten óhaja az, hogy a földiek helyett a mennyeieket válasszuk. Alkalmat ad nekünk, hogy kincset gyűjthessünk a mennyben. Biztatást nyújt legmagasztosabb célunk elérésére és legdrágább kincsünk megőrzésére. Az Úr kijelenti: „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál.” Amikor a földi javakat elrágja a moly, elemészti a rozsda, akkor Krisztus követői örvendhetnek majd mennyei kincsüknek, amely örökké megmarad.