Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Üzenet az ifjúságnak (ÜI)

Tanácsok

Isten parancsa, hogy a testi-lelki erőket edzeni kell, de a testgyakorlás jellegének összhangban kell lennie Krisztus tanításaival. E leckéket kell valóra váltani a keresztények életében, úgy, hogy a nevelést és önképzést látva a mennyei angyaloknak ne kelljen azt jelenteniük a tanárokról és diákokról, hogy ők „a gyönyör szeretői”. Sajnos, most ilyen jelentés készül sokakról, „akik inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői” (II. Timóteus 3:4).

Sátán igyekszik befolyásolni a tanárok és tanulók lelkét, rábírva őket, hogy olyan testgyakorlatokba és szórakozásokba merüljenek, amelyek teljesen lekötik érdeklődésüket és erősítik az alacsony rendű vágyakat. Szenvedélyeket ébreszt, amelyek kiszorítják Isten Lelkének az emberi szívre gyakorolt hatását.

Minden tanítónak szüksége van testmozgásra, változatos tevékenységre. Isten megmutatta, mi legyen ez: hasznos gyakorlati munka. Mégis sokan fordultak el Isten módszerétől, hogy emberi kitalálásokat kövessenek, lelki életük kárára. A szórakozások mindennél erősebben gátolják a Szentlélek munkáját, és megszomorítják az Urat.

„Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen.” (I. Péter 5:8) Ott van a sportpályán, figyelve szórakozásotokat, elfogva az őrizet nélkül talált lelkeket, elhintve a konkolyt az emberi szívekben, és uralmat nyerve rajtuk. Minden játéknál jelen van az iskolában. Azok a diákok, akiket a játékok nagyon felizgatnak, nincsenek olyan állapotban, hogy fel tudják fogni a számukra oly fontos tanítást, oktatást és intést.

A bölcsesség Istene rendelte el a mozgást és a fizikai munkát. Mindennap kell szentelni néhány órát az olyan irányú nevelésnek, amely hasznos munkára tanítja meg a diákokat: a gyakorlati élet kötelességeire, mivel ezek fontosak az egész fiatalság számára.

Minden iskolában neveljük arra a fiatalokat, hogy olyanná váljanak, mint Dániel volt. Legyenek szoros kapcsolatban az igaz bölcsesség forrásával, hogy mindenben a legmagasabb szintet érhessék el. Dániel előtt Isten félelme és szeretete lebegett, és az Úr iránti felelősségének tudatában úgy fejlesztette képességeit, hogy tőle telhetőleg a legjobban megfeleljen a szerető Isten kívánalmainak. A négy héber fiatal nem tűrte, hogy önző indokok, szórakozás, mulatozás foglalják le az élet drága pillanatait. Ilyen gondolkodásmódra minden keresztény fiatal eljuthat.

LOADING...
Fejezetek
  • Felhívás A Fiatalokhoz
  • Istennek Kívánunk Tetszeni
  • Mi Szükséges A Sikeres Munkavégzéshez?
  • A Nagy Alkalmak Ideje
  • Az Elérhető Magaslatok
  • A Hatékonyság Mércéje
  • Legfontosabb A Kitartás
  • Isten Munkatársai
  • A Hatalmas Ellenség
  • A Jó És Rossz Közötti Küzdelem Jellege
  • Sátán Törekvései Az Emberi Értelem Befolyásolására
  • A Kísértés Nem Mentség A Bűn Elkövetésére
  • Bátorságra Van Szükségünk
  • A Lélek Temploma
  • Nem A Magatokéi Vagytok
  • Őszinte Megtérés
  • Tanács Egy Elkényeztetett Leánynak
  • Küzdelemben Erősödik A Jellem
  • Ellenálljatok A Kísértéseknek!
  • A Bűn Csalárdsága
  • Óvakodj A Kételkedéstől!
  • Egyetlen Gyenge Ponton Is Összekapcsolódunk A Bűnnel
  • A Keresztényi Élet Szépségei
  • A Jellem Tökéletesítése
  • A Hit Harca
  • A Győzelem Felé
  • Hogyan Lehetünk Erősek?
  • A Győzelmes Élet
  • Az Élő Hit
  • Közösségben Krisztussal
  • Növekedés A Kegyelemben
  • Alkalmazkodás A Világhoz
  • Képzelt Remények És Valódi Tapasztalatok
  • Az Önuralom
  • A Keresztényi Élet Tapasztalatai
  • Az Apró Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Világosságunkért Felelősséggel Tartozunk!
  • Akaratunk, Szándékaink És Elhatározásaink
  • Az Akaraterő Gyakorlása
  • Hogyan Vezet Isten?
  • A Szentlélek Csendes Munkája
  • A Bennünk Élő Krisztus
  • Önmegtagadás
  • Az Istennek Tetsző Jellem
  • Krisztus Állandó Jelenléte
  • Szükség Van-E Keresztény Nevelésre?
  • A Valódi Nevelés
  • A Keresztény Nevelés Fontossága
  • Nevelés Az Örökkévalóságra
  • Gyakorlati Oktatás
  • A Tanítványi Hűség
  • A Munkavégzés Alkalmai
  • Felkészülés A Szolgálatra
  • Törekvés A Fejlődésre
  • Igaz Bölcsesség
  • Milyen Célokat Tűzzünk Magunk Elé?
  • Az Ifjúság Elhívása Isten Szolgálatára
  • A Lelkek Megnyerésének Felelőssége
  • Tanúságtétel Krisztusért
  • Hogyan Végezzük Személyes Munkánkat?
  • Az Ifjúság Lélekmentő Munkája
  • Lehetőségek A Szolgálatra
  • Önzetlen Szolgálat
  • A Szorgalom Jutalma
  • A Munka Méltósága
  • „Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”
  • A Munka Különböző Területei
  • Elfogadható Szolgálat
  • Hűség A Szolgálatban
  • A Bajok Gyökere
  • Az Egészség Megőrzése
  • Az Egészség Szentsége
  • Harmonikus Nevelés
  • Az Egészség Rovására Megszerzett Képesség
  • A Nemesség Jelei
  • Az Imádság A Mi Erősségünk
  • Az Ima Hatalma
  • Hogyan Viselkedjünk Imádkozás Közben?
  • Hit És Ima
  • A Biblia Tanulmányozásának Értéke
  • Kutassatok A Szentírásban Önmagatokért!
  • Kitartó Törekvés A Biblia-Tanulásban
  • A Szorgalmas Tanulás Jutalma
  • A Biblia Mint Nevelőeszköz
  • Istentisztelet
  • Jól Megalapozott Remény
  • Olvasmányaink Kiválasztása.
  • Az Efézusiak Példája.
  • A Megfelelő Szellemi Táplálék
  • A Legérdekesebb Könyv
  • Jól Őrizd A Lélek Útjait!
  • A Keresztényi Jellem Építése
  • Az Irodalom Hatása
  • A Zene Áldásai
  • Milyen Célt Szolgál A Zene?
  • A Zene Rossz Felhasználása
  • Tanulj Meg Jól Gazdálkodni!
  • Az Áldozatos Lelkület
  • A Tized
  • „Tiszteld Az Urat A Te Javaidból!”
  • Egyéni Felelősségünk
  • Ünnepi Ajándékok
  • Takarékosság Az Öltözködésben
  • Öntetszelgés
  • Takarékosság És Jótékonyság
  • A Keresztény Család
  • Az Otthoni Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Vallásosság A Családban
  • Az Otthon: Iskola
  • A Szülők Iránti Tisztelet És Szeretet
  • Áldás A Családban
  • Otthoni Jellemépítés
  • A Fiatalok Vállaljanak Felelősségeket!
  • Az Áhítat Órája
  • Vallásos Vendégszeretet
  • Életmódunk Hatása Környezetünkre
  • Ruházat És Jellem
  • A Megfelelő Öltözködés
  • Az Öltözködés Befolyása
  • Egyszerűség A Ruházatban
  • Az Öltözködés Bálványozása
  • Az Igazi Ékesség
  • A Pihenés Értéke
  • A Világ Szeretete
  • Tanácsok
  • Veszélyes Szórakozások
  • Plántáljunk Lelkünkbe Helyes Elveket!
  • Szentségtelen Befolyások
  • Öröm A Vallásban
  • Testi-Lelki Felfrissülés
  • Társas Összejövetelek
  • Hogyan Töltsük El A Szünidőt?
  • A Tánc
  • A Barátkozás Célja
  • Keresztény Barátság És Udvariasság
  • Vezérelvek
  • A Társaság Hatása
  • Befolyásunk És Felelősségünk
  • A Társaság Megválasztása
  • Az Aranyszabály
  • A Valódi Nemesség
  • Kerüld A Rossz Társaságot!
  • Magasztos, Felemelő Társalgás
  • Konkolyhintés
  • Hitetlen Látogatók
  • Őszinte Szeretet
  • Az Udvarlás Helytelen Formái
  • Eljegyzések Hívők És Hitetlenek Között
  • A Tanácsok És A Vezetés Fontossága
  • Korai Házasságok
  • Bölcs És Oktalan Házasságok
  • „Házasodnak És Férjhez Mennek”
  • A Házasélet Felelősségei
  • Önuralom A Házasságban
  • Izsák Példája