Mélységes aggodalommal figyelem a fiatalság állapotát. Óvlak titeket, mint olyan, aki ismeri a veszélyt. Az a csekély megszerzett tudás ne kábítson el benneteket! Jobb a tiszta és alázatos szív, mint a világ minden tudománya istenfélelem nélkül.

Napjaink ifjúsága minden bizonnyal találkozik kételkedőkkel és hitetlenekkel, mennyire szükséges tehát ellenük jól felvértezni őket, hogy készek legyenek megfelelni szelídséggel és félelemmel mindazoknak, akik tudakodóznak a bennük levő reménységről.

A szabadosság, kicsapongás korában élünk, amikor fiatalok és öregek arcátlanul követik el a bűnöket. Ha nem őrizzük féltő szeretettel ifjúságunkat s nem vértezzük fel őket szilárd alapelvekkel, ha nem válogatjuk meg jobban, gondosabban társaságukat s olvasmányaikat, amelyek benső lényüket táplálják, akkor zsákmányává lesznek annak a társadalomnak, amelynek erkölcsei olyan romlottak, mint amilyen annak idején Sodorna lakosaié volt. A világi emberek társasága és külső megjelenése lehet vonzó, mégis veszélyesek, ha állandóan a Biblia ellen hangolnak, mert törekvésük arra irányul, hogy hitünk alapjait aláássák, s a lelkiismeretes evangéliumi vallásosságot lerontsák.

Az ifjúság gyakran érintkezik kételkedőkkel, s szüleik erről csak akkor értesülnek, amikor a gonosz már elvégezte rettenetes munkáját s fiataljainkat megrontotta. Az ifjúságot gondosan tanítsuk, nehogy az ilyen emberek valódi jelleméről téves nézeteik legyenek, nehogy ilyen emberekkel kössenek barátságot s hallgassák álbölcseletüket és gúnyolódásaikat. Ha fiataljainknak nem lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy az ilyen emberekkel megszakítsák kapcsolatukat, akkor beleesnek csapdájukba, s úgy fognak gondolkodni és beszélni, mint csábítóik, könnyelműen véve a bibliai hitet és a vallást.

Bárcsak a megtévesztett ifjúság láthatná, hogyan ujjong Sátán, ha sikerült lelküket megrontania! Minden elképzelhető módon igyekszik kísértéseit a legkülönfélébb hajlamú és életkörülmények között élő emberekhez alkalmazni, akiket be akar hálózni. Mindent kieszel, s ha kísértésre kiszemelt áldozatai nem keresik Istent, akkor csalásait nem ismerik fel, elbizakodottá, önelégültté lesznek, és veszélyes helyzetükről még csak fogalmuk sem lesz. Nemsokára már ott tartanak, hogy megvetik azt a hitet, amely egykor a szenteknek adatott.

Úgy beszélek az ifjúságról, mint akinek az Úr megmutatta a rájuk leselkedő veszedelmeket. Az önbizalom az ellenség tőrébe csal. A fiatalok nem Istentől kérnek tanácsot, s nem Őt tekintik mentsváruknak és erősségüknek. Olyan biztonságérzettel járnak, mintha képesek volnának saját eszükkel a jót választani.

Jobban rettegünk az elbizakodottakért, mint a félénkekért, mert a magabízók biztosan beleesnek a csapdába. A hitetlenkedő, kétkedő barátok romlott kovásza hatni fog az elbizakodott fiatalokra. Az ilyen barátok becstelen hízelkedéssel, tehetségük, értelmi fölényük magasztalásával nagyravágyásra ösztönzik a vallásos ifjakat, rábírják őket a magasabb pozíciók utáni törtetésre, s ennek következménye: erkölcsi romlás. Akik önmagukat nagyra tartják, azok megvetik a kiengesztelő áldozat vérét, s ellenállnak a kegyelem Lelkének.

Hívő, szombatünneplő szülők gyermekei, akik nagy világosságot nyertek s akiknek életét gyengéd aggodalommal kísérték, azok között lehetnek majd, akik csak szégyent hoznak önmagukra és szüleikre, akik szelet vetnek és vihart aratnak. Az ítélet alkalmával azok neve mellett, akik vétkeztek a nagy lelki világosság ellen, az lesz feljegyezve, hogy elkülönültek az Úrtól és hatalma dicsőségétől. Elveszett emberek, akik együtt vesznek el az isteni kegyelem megvetőivel.

Inkább kívánnám gyermekeimet a sírban látni, mint azon az ösvényen, amely a romlásba vezet. Borzalommal töltene el az a szörnyűség, hogy gyermekeket neveltem, akik a menny Istene ellen hadakoznak, az utolsó napok hitehagyóinak táborát gyarapítják és Sátán fekete zászlaja alatt menetelnek.

Ifjúságunk mindenfelől kísértéseknek van kitéve, s úgy kell nevelnünk őket, hogy a felsőbb hatalomra tekintsenek fel, magasabb rendű tanításokat igényeljenek, mint amilyeneket halandók nyújthatnak. Mindenütt találkozhatunk az Urat megvető emberekkel, akik szokásszerűen lenézik a kereszténységet. Gyermekmesének nevezik, amelyet a tudatlanok találtak ki a hiszékenyek kijátszására.

Akiknek nincsen erkölcsi bátorságuk, azok nem tudnak kiállni az igazság védelmében, nincs bátorságuk így szólni: „Vagy felhagynak ezzel a társalgással, vagy távozom. Jézus, a világ Megváltója az én Üdvözítőm, Őbenne van az örök életbe vetett reménységem.” Ez az eljárás tiszteletet parancsol, elhallgattatja a gúnyolódókat. Ha érvekkel állsz ellenük, felhozzák ellenérveiket, és semmi sem érinti meg őket, amiket mondasz, de ha Krisztusért élsz, ha bátran kiállsz a menny Istene mellett, akkor megteheted értük azt, amit érvekkel nem érhetnél el, s meggyőzöd őket tévedésükről az életedben megnyilvánuló istenfélelem erejével.

Nincs szomorúbb látvány, mint az, ha Krisztus vére árán megvásárolt emberek, akik tehetségükkel Istent dicsőíthetnék, tréfát űznek Isten kegyelmi üzenetéből, tagadják Krisztus istenségét, és saját véges okoskodásaikban bíznak, amelyek teljesen alaptalanok. Ha azonban a szenvedés tüze kísérti, próbálja majd meg őket, ha szembe kell nézniük a halállal, összes melengetett tévtanaik semmivé válnak.

Milyen rettenetes olyan ember koporsójánál állni, aki visszautasította az isteni kegyelem hívó szavát! Milyen rettenetes ezt mondani: elveszett élet! Itt nyugszik egy ember, aki elérhette volna a lelki élet legmagasabb szintjét, elnyerhette volna az örök életet, de életét inkább Sátánnak áldozta, emberek hiú bölcseletei hálózták be, és a gonosz játékszerévé vált! A keresztény reménysége a lélek biztos horgonya, és beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement értünk Jézus. Személyes munkát kell végeznünk, hogy előkészüljünk az előttünk álló nagy eseményekre.

A fiatalok sokkal komolyabban keressék Istent! A vihar közeleg, s fel kell készülnünk, hogy elviselhessük tombolását. Ennek útja a teljes megtérés és a Krisztusba vetett hit. Az Úr felkel és megrázza a Földet. Mindenfelől háborúságok vesznek majd körül. Hajók ezrei merülnek a tenger mélységeibe, flották vesznek el, és emberek milliói esnek áldozatul. Tüzek gyúlnak ki váratlanul, amelyeket nem lehet emberi erővel eloltani. Lángok söprik el a büszke palotákat. A vasúti szerencsétlenségek mind gyakoribbá válnak, egyre több haláleset történik a nagy útvonalakon. A vég közeleg, a kegyelemidő lezárul. Keressük hát Istent, amíg megtalálhatjuk, és kiáltsunk Hozzá, amíg közel van! A próféta így szól: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!”

Ha reggel felkelsz, érzed-e tehetetlenségedet, és azt, hogy az Úr erejére van szükséged? Mennyei Atyád elé tárod-e alázatosan a kéréseidet? Ha igen, angyalok jegyzik imáidat, s ha azok nem voltak színleltek, akkor a téged őrző angyal mindig melletted lesz, ha öntudatlanul rosszat akarnál tenni, vagy befolyásod másokat rosszra vezetne. Ilyenkor őrangyalod jobb útra indít, ajkaidra adja a kellő szavakat s befolyásolja tetteidet.

Ha pedig nem érzed a veszélyt, nem imádkozol segítségért és erőért, hogy ellenállhass a kísértéseknek, biztosan a vesztedbe rohansz, kötelességeid elhanyagolását a mennyei könyvek feljegyzik, s ama napon híjával fogsz találtatni a mérlegen.