Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Üzenet az ifjúságnak (ÜI)

A Valódi Nemesség

Az Úr Jézus az kívánja, hogy minden ember jogait elismerjük. Vegyük tekintetbe embertársaink társadalmi és keresztényi jogait! Mindnyájukat megértéssel és gyengédséggel kell kezelnünk, mint Isten fiait és leányait.

A kereszténység nemessé teszi az embert. Krisztus még üldözőivel szemben is előzékeny volt. Őszinte követőiben ugyanez a lelkület mutatkozik meg. Nézzétek Pált, hogy viselkedett, amikor uralkodók elé került. Beszéde Agrippa előtt az igazi udvariasság és a meggyőző szónoki tehetség mintaképe. Az evangélium nem bátorít a világban szokásos formális udvariasságra, hanem a szív igazi jóságából eredő előzékenységre.

Az illemszabályok leggondosabb elsajátítása sem zárhat ki minden bosszankodást, szigorú ítélkezést és illetlen beszédet. Mindaddig nem mutatkozhat igazi nemesség, finomság az életünkben, amíg önmagunk egyéniségét tekintjük a legfontosabbnak. A szívben szeretetnek kell lakoznia. Az igazán keresztény cselekedeteinek rugói Ura iránti mélységes szeretetében gyökereznek. Krisztushoz való ragaszkodásából fakad hittestvérei iránt érzett önzetlen vonzalma. A bennünk lakozó szeretet kedvességre, illendő és kellemes magaviseletre késztet. Ezt sugározza az arc, ez halkítja a hangot, finommá teszi és megnemesíti az ember egész lényét.

A legnagyobb szükség van arra, hogy férfiak és nők, akik Isten akaratát ismerik, megtanuljanak az Ő ügyében eredményesen dolgozni. Legyenek csiszoltak, megértőek, nem csupán a világ fiai csalóka külső mázát és tettetését vegyék magukra, hanem azt a finomságot és őszinte előzékenységet gyakorolják, amely mennyei illatot lehel, amellyel minden keresztény rendelkezik, ha részese az isteni természetnek. Az igazi méltóság és keresztény finomság hiánya tapasztalható sorainkban, amely egész népünk ellen szól, és az igazságot, amelyet vallunk, ízetlenné, hatástalanná teszi. A lelkület és a modor nevelését kötelességgé kell tennünk. Ha azok, akik az igazságot vallják, kiváltságaikat és alkalmaikat nem használják ki, hogy Jézus Krisztusban érett férfiúságra növekedjenek, nem válnak becsületére sem az igazság ügyének, sem Krisztusnak.

A fiatalok, akik Krisztussal összhangban élnek, olyan barátokat választanak, akik segítségükre lesznek, hogy helyesen cselekedhessenek. Kerülni fogják az olyan társaságot, amely nem támogatja a helyes elvek kialakítását és a nemes célokat. Mindenütt vannak fiatalok, akiknek a lelkülete a rossz felé hajlik. Velük érintkezve azok, akik fenntartás nélkül Krisztus mellé álltak, szilárdan kitartanak majd amellett, amit a józan ész és a lelkiismeret helyesnek ítél.

LOADING...
Fejezetek
  • Felhívás A Fiatalokhoz
  • Istennek Kívánunk Tetszeni
  • Mi Szükséges A Sikeres Munkavégzéshez?
  • A Nagy Alkalmak Ideje
  • Az Elérhető Magaslatok
  • A Hatékonyság Mércéje
  • Legfontosabb A Kitartás
  • Isten Munkatársai
  • A Hatalmas Ellenség
  • A Jó És Rossz Közötti Küzdelem Jellege
  • Sátán Törekvései Az Emberi Értelem Befolyásolására
  • A Kísértés Nem Mentség A Bűn Elkövetésére
  • Bátorságra Van Szükségünk
  • A Lélek Temploma
  • Nem A Magatokéi Vagytok
  • Őszinte Megtérés
  • Tanács Egy Elkényeztetett Leánynak
  • Küzdelemben Erősödik A Jellem
  • Ellenálljatok A Kísértéseknek!
  • A Bűn Csalárdsága
  • Óvakodj A Kételkedéstől!
  • Egyetlen Gyenge Ponton Is Összekapcsolódunk A Bűnnel
  • A Keresztényi Élet Szépségei
  • A Jellem Tökéletesítése
  • A Hit Harca
  • A Győzelem Felé
  • Hogyan Lehetünk Erősek?
  • A Győzelmes Élet
  • Az Élő Hit
  • Közösségben Krisztussal
  • Növekedés A Kegyelemben
  • Alkalmazkodás A Világhoz
  • Képzelt Remények És Valódi Tapasztalatok
  • Az Önuralom
  • A Keresztényi Élet Tapasztalatai
  • Az Apró Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Világosságunkért Felelősséggel Tartozunk!
  • Akaratunk, Szándékaink És Elhatározásaink
  • Az Akaraterő Gyakorlása
  • Hogyan Vezet Isten?
  • A Szentlélek Csendes Munkája
  • A Bennünk Élő Krisztus
  • Önmegtagadás
  • Az Istennek Tetsző Jellem
  • Krisztus Állandó Jelenléte
  • Szükség Van-E Keresztény Nevelésre?
  • A Valódi Nevelés
  • A Keresztény Nevelés Fontossága
  • Nevelés Az Örökkévalóságra
  • Gyakorlati Oktatás
  • A Tanítványi Hűség
  • A Munkavégzés Alkalmai
  • Felkészülés A Szolgálatra
  • Törekvés A Fejlődésre
  • Igaz Bölcsesség
  • Milyen Célokat Tűzzünk Magunk Elé?
  • Az Ifjúság Elhívása Isten Szolgálatára
  • A Lelkek Megnyerésének Felelőssége
  • Tanúságtétel Krisztusért
  • Hogyan Végezzük Személyes Munkánkat?
  • Az Ifjúság Lélekmentő Munkája
  • Lehetőségek A Szolgálatra
  • Önzetlen Szolgálat
  • A Szorgalom Jutalma
  • A Munka Méltósága
  • „Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”
  • A Munka Különböző Területei
  • Elfogadható Szolgálat
  • Hűség A Szolgálatban
  • A Bajok Gyökere
  • Az Egészség Megőrzése
  • Az Egészség Szentsége
  • Harmonikus Nevelés
  • Az Egészség Rovására Megszerzett Képesség
  • A Nemesség Jelei
  • Az Imádság A Mi Erősségünk
  • Az Ima Hatalma
  • Hogyan Viselkedjünk Imádkozás Közben?
  • Hit És Ima
  • A Biblia Tanulmányozásának Értéke
  • Kutassatok A Szentírásban Önmagatokért!
  • Kitartó Törekvés A Biblia-Tanulásban
  • A Szorgalmas Tanulás Jutalma
  • A Biblia Mint Nevelőeszköz
  • Istentisztelet
  • Jól Megalapozott Remény
  • Olvasmányaink Kiválasztása.
  • Az Efézusiak Példája.
  • A Megfelelő Szellemi Táplálék
  • A Legérdekesebb Könyv
  • Jól Őrizd A Lélek Útjait!
  • A Keresztényi Jellem Építése
  • Az Irodalom Hatása
  • A Zene Áldásai
  • Milyen Célt Szolgál A Zene?
  • A Zene Rossz Felhasználása
  • Tanulj Meg Jól Gazdálkodni!
  • Az Áldozatos Lelkület
  • A Tized
  • „Tiszteld Az Urat A Te Javaidból!”
  • Egyéni Felelősségünk
  • Ünnepi Ajándékok
  • Takarékosság Az Öltözködésben
  • Öntetszelgés
  • Takarékosság És Jótékonyság
  • A Keresztény Család
  • Az Otthoni Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Vallásosság A Családban
  • Az Otthon: Iskola
  • A Szülők Iránti Tisztelet És Szeretet
  • Áldás A Családban
  • Otthoni Jellemépítés
  • A Fiatalok Vállaljanak Felelősségeket!
  • Az Áhítat Órája
  • Vallásos Vendégszeretet
  • Életmódunk Hatása Környezetünkre
  • Ruházat És Jellem
  • A Megfelelő Öltözködés
  • Az Öltözködés Befolyása
  • Egyszerűség A Ruházatban
  • Az Öltözködés Bálványozása
  • Az Igazi Ékesség
  • A Pihenés Értéke
  • A Világ Szeretete
  • Tanácsok
  • Veszélyes Szórakozások
  • Plántáljunk Lelkünkbe Helyes Elveket!
  • Szentségtelen Befolyások
  • Öröm A Vallásban
  • Testi-Lelki Felfrissülés
  • Társas Összejövetelek
  • Hogyan Töltsük El A Szünidőt?
  • A Tánc
  • A Barátkozás Célja
  • Keresztény Barátság És Udvariasság
  • Vezérelvek
  • A Társaság Hatása
  • Befolyásunk És Felelősségünk
  • A Társaság Megválasztása
  • Az Aranyszabály
  • A Valódi Nemesség
  • Kerüld A Rossz Társaságot!
  • Magasztos, Felemelő Társalgás
  • Konkolyhintés
  • Hitetlen Látogatók
  • Őszinte Szeretet
  • Az Udvarlás Helytelen Formái
  • Eljegyzések Hívők És Hitetlenek Között
  • A Tanácsok És A Vezetés Fontossága
  • Korai Házasságok
  • Bölcs És Oktalan Házasságok
  • „Házasodnak És Férjhez Mennek”
  • A Házasélet Felelősségei
  • Önuralom A Házasságban
  • Izsák Példája