Ellen White írásai

?
  • Keresés
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Hangszünet
  • Stop
  • Könyvek
  • Fejezetek
  • Felolvasás
  • Szünet
  • STOP

Üzenet az ifjúságnak (ÜI)

„Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”

Az Úr felszólítja népét, hogy missziómunkát vállaljon a különböző területeken, és „vessen minden vizek mellett”. Mi azonban annak a munkának, amelyet Isten elvár tőlünk, csak kicsiny töredékét végezzük szomszédaink és barátaink körében. A szegények, betegek és elhagyatottak iránt tanúsított szívélyességgel befolyást gyakorolhatunk rájuk, mert ezáltal utat talál szívükhöz a mennyei igazság. A szolgálat ilyen alkalmait sohasem szabad kihasználatlanul elmulasztani. Hiszen éppen ez a legnagyobb értékű missziómunka, amelyet végezhetünk. Az igazság részvétteli, szeretetteljes bemutatása házról házra járva, valóban a legtökéletesebb összhangban van Krisztus utasításaival, amelyekkel tanítványait látta el, amikor első misszióútjukra küldte őket.

Olyanokra is szükség van, akiknek szép énekhang adatott. Az ének a leghatásosabb eszközök közé tartozik, amellyel lelki igazságokat mélyen a szívbe véshetünk. A szent zsoltárok szavai már nagyon sokszor nyitották fel az őszinte bűnbánat és hit forrásait. Az egyház tagjait, fiatalokat és öregeket egyaránt rá kellene nevelni, hogy menjenek és terjesszék a világnak ezt az utolsó üzenetet. Ha alázatosan haladnak útjukon, Isten angyalai lesznek a kísérőik, és megtanítják őket, hogyan küldjék a magasba a buzgó könyörgés szavait, hogyan énekeljenek és hirdessék a korunknak szóló evangéliumi üzenetet.

Fiatalok, vállaljátok szívesen magatokra ezt a munkát, amelyre Isten szólít fel benneteket. Krisztus megtanít titeket arra, hogy képességeiteket jó célra használjátok fel. Ha a Szentlélek éltető befolyása nyomán igyekeztek másokat tanítani, elmétek felfrissül, és képesek lesztek hallgatóitok előtt számukra új és különösen szép szavakkal feltárni Isten igéit.

Az egészségügyi, orvosi missziómunka sok alkalmat nyújt a szolgálatra. A mértéktelenség az étkezésben és a természet törvényeinek figyelmen kívül hagyása, illetve a tudatlanság okozzák a legtöbb betegséget, és megrabolják Istent az Őt megillető tisztelettől. Az önuralom és az önmegtagadás hiánya miatt Isten népének tagjai közül sokan képtelenek megszentelt életet élni. Tanítsuk meg az embereket arra, hogy jobb tudni az egészség megőrzésének, mint a betegség gyógykezelésének módját, azaz jobb a megelőzés, mint a gyógyítás. Legyünk bölcsek, óvjunk, intsünk. Ha látjuk a tudatlanság következményeként a nyomorúságot, fogyatékosságokat és betegségeket, megtehetjük-e, hogy a tudatlanok felvilágosításának és a szenvedők megmentésének munkájából ne vegyük ki részünket?

A lelkekhez vezető utakat elzárta ez a zsarnok kényúr, az előítélet, s ezért nagyon sokan vannak, akik teljesen tájékozatlanok az egészséges életmód alapelveit illetően. Jó szolgálatot tehetünk azzal, ha megtanítjuk az embereket az egészséges ételek elkészítésére. A munkának ez a része ugyanolyan fontos, mint bármely másik. Főzőtanfolyamokat kellene szervezni, sőt házról házra járva, a gyakorlatban kellene az egészséges táplálékok helyes elkészítését tanítani. Az egészségügyi reform hatására nagyon sokan menekülnének meg a testi, szellemi és erkölcsi romlástól.

LOADING...
Fejezetek
  • Felhívás A Fiatalokhoz
  • Istennek Kívánunk Tetszeni
  • Mi Szükséges A Sikeres Munkavégzéshez?
  • A Nagy Alkalmak Ideje
  • Az Elérhető Magaslatok
  • A Hatékonyság Mércéje
  • Legfontosabb A Kitartás
  • Isten Munkatársai
  • A Hatalmas Ellenség
  • A Jó És Rossz Közötti Küzdelem Jellege
  • Sátán Törekvései Az Emberi Értelem Befolyásolására
  • A Kísértés Nem Mentség A Bűn Elkövetésére
  • Bátorságra Van Szükségünk
  • A Lélek Temploma
  • Nem A Magatokéi Vagytok
  • Őszinte Megtérés
  • Tanács Egy Elkényeztetett Leánynak
  • Küzdelemben Erősödik A Jellem
  • Ellenálljatok A Kísértéseknek!
  • A Bűn Csalárdsága
  • Óvakodj A Kételkedéstől!
  • Egyetlen Gyenge Ponton Is Összekapcsolódunk A Bűnnel
  • A Keresztényi Élet Szépségei
  • A Jellem Tökéletesítése
  • A Hit Harca
  • A Győzelem Felé
  • Hogyan Lehetünk Erősek?
  • A Győzelmes Élet
  • Az Élő Hit
  • Közösségben Krisztussal
  • Növekedés A Kegyelemben
  • Alkalmazkodás A Világhoz
  • Képzelt Remények És Valódi Tapasztalatok
  • Az Önuralom
  • A Keresztényi Élet Tapasztalatai
  • Az Apró Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Világosságunkért Felelősséggel Tartozunk!
  • Akaratunk, Szándékaink És Elhatározásaink
  • Az Akaraterő Gyakorlása
  • Hogyan Vezet Isten?
  • A Szentlélek Csendes Munkája
  • A Bennünk Élő Krisztus
  • Önmegtagadás
  • Az Istennek Tetsző Jellem
  • Krisztus Állandó Jelenléte
  • Szükség Van-E Keresztény Nevelésre?
  • A Valódi Nevelés
  • A Keresztény Nevelés Fontossága
  • Nevelés Az Örökkévalóságra
  • Gyakorlati Oktatás
  • A Tanítványi Hűség
  • A Munkavégzés Alkalmai
  • Felkészülés A Szolgálatra
  • Törekvés A Fejlődésre
  • Igaz Bölcsesség
  • Milyen Célokat Tűzzünk Magunk Elé?
  • Az Ifjúság Elhívása Isten Szolgálatára
  • A Lelkek Megnyerésének Felelőssége
  • Tanúságtétel Krisztusért
  • Hogyan Végezzük Személyes Munkánkat?
  • Az Ifjúság Lélekmentő Munkája
  • Lehetőségek A Szolgálatra
  • Önzetlen Szolgálat
  • A Szorgalom Jutalma
  • A Munka Méltósága
  • „Akik Minden Vizek Mellett Vetnek”
  • A Munka Különböző Területei
  • Elfogadható Szolgálat
  • Hűség A Szolgálatban
  • A Bajok Gyökere
  • Az Egészség Megőrzése
  • Az Egészség Szentsége
  • Harmonikus Nevelés
  • Az Egészség Rovására Megszerzett Képesség
  • A Nemesség Jelei
  • Az Imádság A Mi Erősségünk
  • Az Ima Hatalma
  • Hogyan Viselkedjünk Imádkozás Közben?
  • Hit És Ima
  • A Biblia Tanulmányozásának Értéke
  • Kutassatok A Szentírásban Önmagatokért!
  • Kitartó Törekvés A Biblia-Tanulásban
  • A Szorgalmas Tanulás Jutalma
  • A Biblia Mint Nevelőeszköz
  • Istentisztelet
  • Jól Megalapozott Remény
  • Olvasmányaink Kiválasztása.
  • Az Efézusiak Példája.
  • A Megfelelő Szellemi Táplálék
  • A Legérdekesebb Könyv
  • Jól Őrizd A Lélek Útjait!
  • A Keresztényi Jellem Építése
  • Az Irodalom Hatása
  • A Zene Áldásai
  • Milyen Célt Szolgál A Zene?
  • A Zene Rossz Felhasználása
  • Tanulj Meg Jól Gazdálkodni!
  • Az Áldozatos Lelkület
  • A Tized
  • „Tiszteld Az Urat A Te Javaidból!”
  • Egyéni Felelősségünk
  • Ünnepi Ajándékok
  • Takarékosság Az Öltözködésben
  • Öntetszelgés
  • Takarékosság És Jótékonyság
  • A Keresztény Család
  • Az Otthoni Kötelességek Hűséges Teljesítése
  • Vallásosság A Családban
  • Az Otthon: Iskola
  • A Szülők Iránti Tisztelet És Szeretet
  • Áldás A Családban
  • Otthoni Jellemépítés
  • A Fiatalok Vállaljanak Felelősségeket!
  • Az Áhítat Órája
  • Vallásos Vendégszeretet
  • Életmódunk Hatása Környezetünkre
  • Ruházat És Jellem
  • A Megfelelő Öltözködés
  • Az Öltözködés Befolyása
  • Egyszerűség A Ruházatban
  • Az Öltözködés Bálványozása
  • Az Igazi Ékesség
  • A Pihenés Értéke
  • A Világ Szeretete
  • Tanácsok
  • Veszélyes Szórakozások
  • Plántáljunk Lelkünkbe Helyes Elveket!
  • Szentségtelen Befolyások
  • Öröm A Vallásban
  • Testi-Lelki Felfrissülés
  • Társas Összejövetelek
  • Hogyan Töltsük El A Szünidőt?
  • A Tánc
  • A Barátkozás Célja
  • Keresztény Barátság És Udvariasság
  • Vezérelvek
  • A Társaság Hatása
  • Befolyásunk És Felelősségünk
  • A Társaság Megválasztása
  • Az Aranyszabály
  • A Valódi Nemesség
  • Kerüld A Rossz Társaságot!
  • Magasztos, Felemelő Társalgás
  • Konkolyhintés
  • Hitetlen Látogatók
  • Őszinte Szeretet
  • Az Udvarlás Helytelen Formái
  • Eljegyzések Hívők És Hitetlenek Között
  • A Tanácsok És A Vezetés Fontossága
  • Korai Házasságok
  • Bölcs És Oktalan Házasságok
  • „Házasodnak És Férjhez Mennek”
  • A Házasélet Felelősségei
  • Önuralom A Házasságban
  • Izsák Példája